2018. március 16., péntek

Perle de Mousse (Ann Gerard) 2012


illatcsalád: ciprus

alkotó: Bertrand Duchaufour

A francia Ann Gerard 1994-ben, saját neve alatt hozta létre ékszerek tervezésével, és eladásával foglalkozó vállalkozását. Modern és letisztult alkotásaival, még ugyanebben az évben elnyerte a gyémántmogul De Beers által kiadott Diamond International francia díját, amit egy induló cég esetében igen nagy szakmai elismerésnek könyvelhetünk el.
Az ékszerek mellett mindig jelen volt a parfümök iránti lelkesedése, az a hitvallása, hogy az ékszer a látható, a parfüm az ember láthatatlan, titkos díszítése, az érzelmek tükre, amely lágyan, suttogva mesél viselőjéről.
2012-ben úgy döntött, hogy ezt a filozófiát átülteti a gyakorlatba, és belevág a parfüm készítésbe. Magabiztos kézzel, és természetesen itt is igen jó ízléssel, nem kisebb nevet kért fel, mint 
Bertrand Duchaufour-t, aki rögvest három nagyon izgalmas összetevőkkel építkező illatot kreált a kissé romantikus, és elegánsan visszafogott hölgy számára. Két év pihenő után, 2014-ben pedig úgy döntöttek, hogy nincs élet rózsa nélkül, és elkészült a rumos rózsa, Rose Cut néven.
Gyönyörűen letisztult, modern vonalakkal rendelkező, ám némi régies és nemesi hatású kalligráfiával izgalmassá tett üvegekben, a mai napig négy illatot árul, és ezzel akár a megfontolt mértékletesség ritka mintapéldája is lehetne (minimalisták ha véletlenül találnak otthon papírt, egy halk sikkantással gyorsan jegyezzék fel a nevét).

Ha valakit érdekel a kollekciója, akkor nekem kicsit ugyan borsos- 62 eurós- áron, ha jól látom ingyenes szállítással megrendelhető minden illatának a 7,5 ml-s fújós változata ITT

A Perle de Mousse nyitánya fanyar bergamott, harsogóan zöld levelek nedve, és kesernyés galbánum egyvelege, ami első pillanatban ijesztő is lehet annak, akinek az orra eddig még csak modern koncepciókon edződött.
Pár perc múlva megjelenik 
Duchaufour csontszáraz Havana Vanille akkordja, egy áttetsző aldehidfelhővel, ami a zöldes indítást szinte kettéroppantja, meglepő módon elnyomva még a galbánum markáns jelenlétét is. Száraz, koppanós vanília ez, mint a repedésekkel tarkított sivatagi talaj, ami jó ideig nem enged szinte semmit bontakozni.
Első ami kissé nehézkesen megjelenik mellette az némi balzsamos, füstös jelleg, amit valószínűleg a híoszi pisztáciafa gyantájának köszönhetünk (ami egyébként ehető, és számos gyógyító hatása ismert).
Majd megérkezik némi édeskés felhang, ami már a virágok beköszönése lesz. Furcsa módon én itt érzem a mandarin héjának illatát is, majd jön egy édes, fűszeres rózsa akkord, ami bár a leírásban bolgár rózsaként szerepel, szerintem nem az.
A száraz vanília lassan háttérbe vonul, és halványan megjelenik a gyöngyvirág, majd egy erőteljesebb gardénia, amelyek fölött még mindig a foszladozó aldehidfelhő lebeg.
Ez a része a legszebb, egyszerűen káprázatos ahogy a semmiből teremnek elő az illatos virágok, és az egész megtelik vibráló élettel.

Teljes leszáradása a puha pézsma, krémes gardénia, száraz vanília keveredése, némi animális jellegű ámbrával (ami nekem valódinak tűnik), hogy a végén nőies, puha, ugyanakkor kellően izgalmas tisztaságillattá alakuljon. És pont mikor azt hinnénk lecsengett minden, a legvégére is tartogat még egy érdekes csavart, itt jelenik meg az elvileg fejillatban lévő rózsabors, aminek az alapillatban való felbukkanása felér egy varázslattal. Aki nem szereti ne aggódjon, mert nem sokáig marad, hamar visszaadja helyét a puha, virágos komfortillatnak.
Inkább hölgyeknek ajánlanám, hatósugara közepes (körülbelül fél órán át igen intenzív, utána gyorsan bőrközelivé halkul), tartóssága jó.

Hivatalosan ciprus illat, de sem hangulatilag, sem szerkezetileg nem tekinthető annak, hiányzik hozzá az alapból a tölgymoha, ami valóban nem található meg benne, sőt olyan összetevő sincs, amivel legalább imitálták volna a jelenlétét.
Rendkívül összetett, izgalmas átalakulásokat felvillantó művészi alkotás. A Havana Vanille szakaszában kicsit elkeseredtem, azt hittem csak egy kényelmes megoldást választott Duchaufour, de utána olyan sziporkázó és élettel telivé varázsolta a leszáradást, hogy nem csalódtam benne, sőt.
Összegezve az a helyzet, hogy elvarázsolt, nagyon tetszenek a zökkenőmentesre dolgozott áthajlásai, a váratlan meglepetései, és a minőségi, szép, érezhetően tiszta összetevői.
Két ember gyönyörű együttműködése, amelyben benne van 
Duchaufour modern, hűvös távolságtartása, és Ann klasszikus, meleg romanticizmusa.

...barna levelek zizegő hullása, meleg bőrről kék pára foszlása, avar alól virágok bújása, és az időtlenség ígérete, egy hűvös kőkerítés céltalanul tekergő hajszálrepedéseiben...

Illatjegyei
  • aldehid, bergamott, rózsabors, galbánum, mandarin, borostyán
  • gyöngyvirág, bolgár rózsa, egybibés galagonya (Crataegus monogyna), jázmin, gardénia, szegfűszeg
  • pézsma, vanília, ámbra, híoszi pisztáciafa/mastic (Pistacia lentiscus)

kép: Antonio Mora

2018. január 28., vasárnap

Valentina (Valentino) 2011


illatcsalád: orientális-virágos

alkotók: Alberto Morillas, Olivier Cresp

A ház alapítása Valentino Garavani, az olasz származású divattervező nevéhez fűződik, aki 1932-ben született a Lombardia tartományban található, csodás Voghera városában. 
Kiváló rajztehetsége igen korán megmutatkozott, komoly érdeklődése a festészet, építészet, divattervezés iránt kiemelte kortársai közül.
Tanulmányait a milánói Accademia Dell Arte falai közt kezdte, majd Franciaországba ment, ahol az École des Beaux-Arts, és a Chambre Syndicale de la Couture Parisienne növendéke lett. 
Gyakornoki éveit Jacques Fath, Balenciaga, Jean Desses és Guy Laroche mellett töltötte.
1959-ben pedig úgy döntött véget vet az inas éveknek és hazaköltözve, Rómában (Via Condotti) megalapította saját cégét édesapja és akkori szerelme, 
Gerald Nanty anyagi segítségével.
A vállalkozás azonban kezdetben nem bizonyult elég jövedelmezőnek, ezért hamarosan egy újabb szerelemnek, Giancarlo Giammetti-nek kellett kihúznia a pácból, ezek után viszont sikerült stabilan megvetnie lábát a divat világában.
Egy bizonyos vörös szín (Valentino Red) máig az ő nevéhez fűződik, majdnem minden bemutatóján felbukkant, sőt volt mikor csak köré épült egy komplett kollekció.


Olyan hírességeknek tervezett ruhákat mint Jacqueline Kennedy, aki a férje meggyilkolása utáni években kizárólag Valentino ruhákat viselt, majd ugyancsak Valentinóban ment férjhez Onassishoz. De híres rajongója volt Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn, Farah Pahlavi iráni császárné, a brit királyi család fekete báránya Margit hercegnő, Grace Kelly, Julia Roberts, Jennifer Aniston, és Jennifer Lopez.
1967-ben megkapta a divat Oscar-díját, a Neiman Marcus díjat.
Első parfümje 1978-ban jelent meg Valentino néven, ezt a mai napig 32 másik követte (ha a flankereket nem számoljuk, akkor nagyjából 12).
2007-ben visszavonult, a Valentino jelenleg a Puig tulajdonában van.
Érdekesség, hogy egyik kedvenc filmemben (Az ördög Pradát visel) is felbukkan egy jelenet erejéig, amit kizárólag Meryl Streep kedvéért vállalt el, és amit megnézhettek ITT , valamint ha időtök engedi olvassatok el néhány vele készült interjút, pl. ITT (pár mondata újra rádöbbentett arra, hogy tudatosan törekednünk kell minden nap valami szépet találni az életben, legyen az egy festmény, test, szín, bármi, amire rácsodálkozhatunk és amiben gyönyörködhetünk), és pillantsatok bele a Valentino enteriőrbe ITT.


A Valentina két tervező közös munkájának eredménye, egyikük Alberto Morillas aki remekül bánik az orientális és virágos jegyekkel, másikuk Olivier Cresp aki az édes, gyümölcsös, orientális, fás akkordok mestere.

Nyitánya kesernyés narancsvirág és egy gyorsan illanó fanyar bergamott kettőse, ami alatt némi édes, virágos szívillat sejlik kezdetben halvány derengésként, amibe nagyjából egy perc alatt olvad bele a narancsvirág akkordja, és aminek egyre erősödő jellege valahogy nem engedi kibontakozni a szarvasgomba számomra alig-alig érezhető, nagy fantáziával inkább csak odagondolt jellegzetes, kissé földes illatát (nagy bánatomra, mert imádom a szarvasgomba fűszeres, naturális aromáját).
A fejillat tulajdonképpen az édes-virágos jegyek felerősödéséről szól, amitől áthajlik egy kellemesen krémes, virágos szívillatba és ad egy olyan meleg, nőies, lágy, puha hatást, amitől roppant kényelmes lesz a viselete.
A fehér virágok uralmát leheletnyi édes eper teszi játékossá, ami megtöri az egyhangúságot és ez pont elegendő ahhoz, hogy az egészet kislányosan bájosnak, kacéran flörtölőnek és összességében mégis dámásan elegánsnak érezzük. 
A virágok közül a krémes tubarózsát érzem inkább dominánsnak, vaskos, stabil alapot képez, ami fölött lebeg némi fanyar narancsvirág és egy könnyed, szellős jázminillat, de valahogy olyan szépen van összesimítva az egész kompozíció, hogy nem lehet a virág akkordokat egyértelműen ízekre szedni, nincsenek benne további elkülönülő fázisok, csak ez a lineáris egybeolvadás.
Teljes leszáradásakor finom porszerű hatás mutatkozik, amitől hintőporra asszociáltam, és amely megbújik a még pont megbocsáthatóan szintetikus vanília és ámbra között. A vége felé felüti a fejét némi megmagyarázhatatlan sós jelleg, ami egy hangyányit csavar még ezen a nem túl izgalmas, de mint mondtam igen kényelmes, biztonsági játékos kompozíción.
Hatósugara közepes, tartóssága jó. Azoknak ajánlom, akik nem szeretik a túl nagy meglepetéseket, a kicsiket is csak mértékkel, viszont szeretnének belesimulni egy alapvetően édes, krémes, nőiesen virágos, visszafogottan elegáns parfüm karjaiba és onnét kissé kihívó, vidám pillantással kitekinteni a világra.

Illatjegyei:
  • bergamott, szarvasgomba
  • jázmin, afrikai narancsvirág, tubarózsa, eper
  • virginiai cédrus, ámbra, vanília



2017. december 3., vasárnap

Sacrebleu (Nicolaï Parfumeur Createur) 1993

fotó forrása: Nigel Groom- Parfümök c. könyve

illatcsalád: virágos

alkotó(k): Patricia de Nicolaï és Francois Robert

1989 az ifjú díjazott
forrás
Nicolaï házat 1988-ban alapította a Párizsban született Guerlain unoka, Patricia de Nicolaï.
Ő a család parfümös ügyekben kevésbé aktív ágához tartozik, a főként ügyvezetéssel foglalkozó Gabriel Guerlain ükunokája.

Gyermekkorának stabil kísérője a Shalimar, ami édesanyja szignatúra illata volt, de Jean-Paul Guerlain szinte minden alkotását még a piacra dobást megelőzően kipróbálhatta, mivel parfümrajongó anyja volt unokatestvérének elsődleges tesztalanya.
Kezdetben orvosi, majd kémiai tanulmányokat folytatott, aminek a vége az lett, hogy a Jacques Guerlain alapította ISIPCA növendéke lett, megalapozva ezzel későbbi karrierjét.


Amennyire Jean-Paul kedves volt az édesanyjával, annyira elzárkózó volt vele. Mikor szóba került, hogy parfümőrként szeretne dolgozni finoman, de elutasította, arra hivatkozva, hogy még sokat kell tanulnia, majd meglátják. Ez a meglátás azonban nem következett be, Jean-Paul kitartóan vallotta azt a nézetet, hogy egy nő nem lehet jó parfümőr.
Véleményem szerint azonban ez a diszkrimináció a legjobb dolog volt ami történhetett, mert így férjével Jean-Louis Michau-val megalapították saját vállalkozásukat és alaposan rácáfoltak az előítéletre, minőségben mára a Nicolaï messze túlszárnyalta az LVMH alatt rogyadozó, erejét vesztett Guerlain-t (mondjuk a jelenlegi repertoárjukat sajnos nem nehéz).

Első parfümje 1989-ben jelent meg, a nem túl fantáziadús Number One néven, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy pályája elején, mintegy üstökösként feltűnve besöpörje vele a legjobb nemzetközi parfümkészítő díját.

Amivel külön belopta magát a szívembe, hogy kiemelten foglalkozik a vintage parfümökkel, azok megőrzésével, 2008 óta a Jean Kerléo alapította híres Versailles-i illat archívum, az Osmotheque elnöke.
2007-ben munkásságát a francia Becsületrend lovagja címmel ismerték el.
2014 novembere óta fia, Axel de Nicolaï a márka vezérigazgatója.

Számos érdekes interjút, illetve írást olvastam vele kapcsolatban, amiből párat mindenképp ajánlok figyelmetekbe ITTITTITT, ITT 

Jelenleg 58 parfüm van a kínálatukban, legutóbbi az idén megjelent Patchouli Sublime.

A Sacrebleu Patricia és Francois Robert közös munkája volt, utóbbi mérsékelten csélcsap lévén, sokszor megfordult például a Rosine háza táján is. 
Az alábbi képet nem tudtam kihagyni, találtam róla egy karikatúrát, amit azután összehoztam egy fotójával, a munkássága mellé téve jól dokumentálja, hogy Robert bizony ízig-vérig "Orr" a javából.



Nyitánya az a virágözön, amit nem lehet elemeire szedni, a gyümölcsös fejjegyektől pedig egy legyintéssel akár el is tekinthetünk (egy szikrányit nem érzek benne). 
A fejillat azt az érzést kelti, mintha egy darab főpróbájára toppantunk volna be, ahol a szereplők még nem találták meg a helyüket és van egy kis tülekedés a színpadon.
A szívillat azonban gyönyörűen letisztázza az erőviszonyokat, mindenki egyértelműen a helyére kerül, előtérbe hozza a tubarózsát, amit elképesztően szofisztikáltra és szerethetőre simítanak a fás-orientális jegyek. A jázmin krémes édességet, a tömjén drámaiságot, a fás jegyek otthonosságot, a perubalzsam pedig a komoly tudományosság illúzióját adja ehhez a mesterműhöz. Sehol egy él, egy kilógó, eldolgozatlan árnyalat, csak simuló összhang, amitől ez az első pillanatban talán túl soknak és kakofónnak tűnő parfüm mégis könnyen viselhetővé válik. 
Az alapillat tulajdonképpen a füstös vanília csillogásáról szól, ezt árnyalja a tonka kicsit száraz, medvecukrosan ánizsos felhangú, itt még épp kellően könnyed gourmand kumarinja, a szantál enyhe érdessége, a perubalzsam gyógyszeres, de valamiért mégis melengető biztonságot, gondoskodást sugárzó jellege, a fahéj száraz, poros fűszeressége, és a templomi tömjén halkan gomolyodó füstje (amiért menthetetlenül szerelmes lettem belé).
Az alapillat jegyei egyébként már a fejillatban, gyakorlatilag a kifújás pillanatában nagyon markánsan mutatkoznak, adnak neki egy kis mentolos, édeskés, medvecukros felütést és mintegy hídként ívelnek át a szívillat tubarózsa uralta virágmezője felett.

Rendszertani besorolásával nem, vagy részben értek egyet, az orientális jelzőt mindenképp odabiggyeszteném, egyébként pedig kellemesen egyensúlyozik az orientális-virágos és az orientális-vanília határán.

Tartóssága és hatósugara kiváló, mindkét nem által bátran viselhető őszi-téli csodálatosság.

(Névválasztásában tudat alatt, vagy akár tudatosan talán az is közrejátszhatott, hogy nagybátyja, Jean-Paul Guerlain köztudottan soha nem szerette a Jacques Guerlain által kreált L'Heure Bleue-t, amit Patricia igen nagyra tartott, ha így lenne ezzel mintegy megvédte volna a család renoméját, ami a szememben  újabb plusz pont lenne neki.)  

Illatjegyei

  • mandarin, gyümölcsök, piros bogyós gyümölcsök
  • szegfű, tubarózsa, jázmin, fahéj
  • tömjén, vanília, fás jegyek, pacsuli, szantálfa, perubalzsam, tonkabab


2017. május 6., szombat

Amouage Opus III (Amouage) 2010


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Karine Vinchon Spehner

Az Amouage ház 1983-as alapítása, az ománi szultán nevéhez fűződik, aki azzal a nem titkolt szándékkal fogott bele az illatszerek készíttetésébe, hogy hazájának parfüm művészetét széles körben népszerűsítse. Fogta a legdrágább alapanyagokat, majd Guy Robert parfümőr (Dioressence, Caleche, Equipage, Madame Rochas) kezébe adta őket, hogy készítsen belőlük egy olyan illatot, amivel a hozzá látogató államfőket büszkén megajándékozhatja. Így született első illatuk a Gold (ami a Chanel No.5 keleti köntösbe bújtatott változata), majd ezt követte ezidáig 78 másik.
Nagyjából évente adnak ki egy-egy új illatot, a többnyire uniszex niche világtól kicsit különcködően félreállva, általában női-férfi párban (az Opus III pont uniszex, de nem ez a jellemző rájuk).
Üvegei is valamiféle nemzeti értékeket őrző szellemben készültek, mert a női illatok kupakját a Ruwi mecset kupolája, a férfi illatokét pedig a hagyományos arab tőr, a khanjar markolata ihlette. 
A Library kollekció jelenleg 10, római számokkal katonás sorrendbe állított illatból áll, elnevezése a szerénység leghalványabb jele nélkül, a könyvtárak széles ismeretanyagára, művészi értékekben, szakirodalmi téren páratlan voltára utal.

Az Opus III alkotója az ISIPCA egykori növendéke Karine Vinchon Spehnerakinek nevéhez fűződik például az Amouage Interlude Woman, Memoir Man; L'Artisan Coeur de Vetiver Sacre, Jatamansi; Terry de Gunzburg Flagrant Delice, Parti Pris, Ombre Mercure.

Ezzel az illatával bajban vagyok, mert nem igazán tudom elemezni. Annyira monotematikus hatású, hogy elkerekedett a szemem mikor megláttam mennyi mindent kellene/lehetne érezni benne.
Erőteljesen fűszeres, kicsit kesernyés, fémes, édeskés ibolyaillat, ami összességében olyan hatású, mintha minden összetevőt valahogy túladagoltak volna, és ettől főként a kezdetekor már-már az élvezhetetlen kategória határát súrolja. Annyira tömör és vaskos, hogy az én orrom számára egyszerűen nem szedhető elemeire. Van benne egy eleinte vékony, majd egyre vaskosabbá váló púderes vonal, és valami fura fémesen éles, és üvegszerűen hideg szintetikusság, ami szinte nem engedi, hogy bármilyen élőlényre asszociáljak róla (legfeljebb Miranda Priestly-re püspöklilában, amint fátyolos, megsemmisítő hangon azt mondja "Ennyi!"). 
Ami viszont folyton felrémlik ha magamra permetezem, az a sűrű sötétlila tinta kiömlő képe, illetve egy hűvös, lila üveggolyó fém asztalon gurulása.
Mindvégig dominánsan ibolya marad, itt-ott zöld, gyantás, fémes, fanyar, púderes, fás elemekkel díszítve. Ugyanaz a kezdet mint a vég (ez akár filozófiai tartalom is lehetne, de félek nem az), a halkuláson kívül a világon semmi változást nem tapasztaltam.
Elegáns, modern, hűvös illat, aminek tartóssága és hatósugara kiváló.



Illatjegyei

  • mimóza, szerecsendió, szegfűszeg, festő rekettye (Genista tinctoria), kakukkfű
  • jázmin, afrikai narancsvirág, ylang-ylang, ibolya
  • pézsma, szantálfa, guajakfa, virginiai cédrus, benzoin, papirusz, illatos ábelfű/ ábelmósusz (Abelmoschus moschatus), vanília


kép: Meryl Streep- Miranda Priestly (Az ördög Pradát visel) 

2017. április 29., szombat

Quelques Notes d’Amour (Yves Rocher) 2014


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Domitille Bertier

Bármilyen szeszélyes, néha ősznek álcázottan fagyos is ez a tavasz, nálam április környékén akkor is előtérbe kerülnek a rózsás parfümök (bár ezt pillanatnyilag meghazudtolja, hogy múlt héten végig az Amouage III. volt rajtam, amivel beadtam a derekam, és alkalmazkodtam az aktuális időjáráshoz).
Ez az Yves Rocher illat nem magam miatt kedves, hanem a húgom illata. Az ő vékonyka, légies balerina alkatához, sálakkal, vörös rúzsokkal, és egyéb nőies kiegészítőkkel finomkodó, építészet és egyéb művészetek iránt rajongó arisztokratikus, érzékeny művészettörténész lényéhez tökéletesen passzoló alkotás.
A dolog további érdekessége, hogy amint látom az illat alkotója is nagyon hasonló karakter, külsőleg legalábbis mindenképp.

Domitille (Michalon) Bertier a versailles-i ISIPCA-n végzett, majd 1994-ben csatlakozott a New York-i IFF csapatához, ahol 2007 óta Senior parfümőr. 
Egy rövidke, de érdekes interjút ITT olvashattok vele.
Számos neves "orral" dolgozott, ilyen például Olivier Polge, akivel úgy tűnik kedvelik egymást, mert eddig összesen nyolc illatot iparkodtak össze (pl. Cacharel Liberte, Noa Perle, Davidoff Hot Water, Van Cleef & Arpels Midnight in Paris, ami nevével és gyönyörű bőrös voltával az én múlhatatlan szerelmem, Viktor & Rolf Flowerbomb). Max Gavarry a Gres Air de Cabochard, Clement Gavarry pedig a Just Cavalli for Him alkotásánál volt a társa.
Önálló munkái közé tartozik többek között a Balenciaga B (és annak még pár változata- Skin, Intense), a Chloe Eau de Fleurs Lavande, a tavalyi szezonális Escada, a Fiesta Carioca, a Lanvin Me, és a Jeanne Lanvin Couture, egy aldehides-pacsulis pézsmás Thierry Mugler, a Miroir des Secrets, és a Flowerbomb Bloom. A teljes repertoárt megnézhetitek ITT, a fotó szintén innét származik.
A Quelques Notes d’Amour 2015-ben elnyerte a legjobb saját márkás parfümnek járó FIFI díjat, valamint ugyanebben az évben az Yves Rocher közönségkedvencének címét. 

Az illat nyitánya összetettebb benyomást kelt mint amit az ismert illatpiramis alapján várnánk, mindent érzek benne, de bergamottot és rózsaborsot pont nem. Nagyon gyümölcsös, könnyeden édes, fiatalosan vidám és dinamikus, szerintem zömmel málnás kezdet jellemzi, amiben szofisztikáltan már a rózsa halvány púderessége sejlik. 
Innét már nagyjából sejthető, hogy egy ifjú, huncut úrilánnyal van dolgunk, és nem egy komoly, érett dámával.
A szívillat megjelenése intenzíven előtérbe hozza a Szíriából származó, Európába valószínűleg a kereszteslovagok által hozott, 2013-ban Németországban az év gyógynövényének választott damaszkuszi rózsát, ami a mainstream pacsulival karöltve egészen hosszú ideig egyeduralkodóvá válik a leszáradás folyamatában.

A kissé karcos fás jegyek a szívillat végétől egyre jobban megfigyelhetőek, de az összhatás soha nem lesz férfias, mert a lágy, nőies, rózsás púderesség nem enged teret a maszkulin irányba tolódásnak. A benzoint közel sem érzem olyan markánsnak mint ahogy egyes fórumokon megjelenik, sőt ha őszinte akarok lenni egyáltalán nem is érzem. Van benne egy pici kesernyés felhang, de az inkább olyan benyomást kelt, mint a frissen vágott szár harmatos zöldessége. Valamint érezhető benne némi gyantás felhang, de azt pedig inkább a mexikói Amyris gyantájának gondolom. Az alapillat vége felé a púderesség dominál, melyben mintha pézsmát vélnék felfedezni, ez a fázis a simuló elhalkulásról szól, mely elegáns befejezése ennek az illatnak (itt sajnos némi szintetikus jelleg is felbukkan, ami még bőven a tűréshatáromon belül mozog, de kétségtelen, hogy nélküle jobb lenne a lecsengés). 
Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, orientális-fás besorolása tökéletesen helytálló. Női illat, ami kihozza a maximumot ebből az árkategóriából.




Illatjegyei
  • bergamott, rózsabors
  • damaszkuszi rózsa, guajakfa, pacsuli
  • cédrus, benzoin, Amyris elemifera 

(a fotón a húgom szerepel, egy olyan spontán pillanatban megörökítve, amin épp hollywoodi sztár, akit lencsevégre kapott egy szemfüles paparazzo :-D )



2017. február 26., vasárnap

Ambre Sultan (Serge Lutens) 2000


alkotó: Christopher Sheldrake

Pár éve vettem ebből a Serge Lutens illatból 5 ml-t teljesen ismeretlenül, és tisztán emlékszem, hogy mikor megkaptam nagyon nem tetszett. Tágra nyílt szemmel csodálkoztam a népszerűségén, el nem tudtam képzelni mit lehet szeretni ebben a fojtó, fullasztó porosságban.
Csöndben lapult a fújós dobozomban a drága (közben még csöndesebben elpárolgott belőle majdnem a fele, de erről ne is beszéljünk mert menten megüt a guta), mígnem elérkezett Fellini születésnapja, akiről nekem elsőre az Ambre Sultan ugrott be, mint szabad asszociáció. Rögtön előkotortam, magamra fújtam, és csodák csodájára nagyon szerettem (sőt azóta is töretlenül).
Szerintem még nem volt parfümblogger aki ezt az illatot ne elemezte volna, szóval sokat úgy gondolom nem fogok tudni hozzátenni a dologhoz, de mégis muszáj írnom róla, mert egyszerűen nem lehet illatos blog nélküle (áldott legyen Fellini, hogy előszedtem miatta ezt a jóságot).
Az a furcsa, hogy a hatósugarát, intenzitását soha nem éreztem olyan brutálisnak mint amilyennek elképzeltem mikor még nem ismertem, de mivel mindig csak egyet fújok belőle, ezért kénytelen vagyok elismerni, hogy az iránta tanúsított mértékletes tiszteletem azért mégis érzékeltetni hivatott az erejét, grandiózus voltát.

Nyitánya markánsan fűszeres, tulajdonképpen a koriander és a finom porrá zúzott babér hangos beköszönése, amely magával hozza a melengető gyanták, mirha és labdanum illatát, amik mögött leheletnyi kesernyés akkord bújik meg. Bár nem szerepel az összetevők között, de a fejillatban határozottan borókát érzek, ami egy nagy flaskó gin képét juttatja eszembe, ez az alkoholfátyol egyébként egészen a szívillat végéig kitart, ahol majd vékony, száraz porosság váltja fel.
A szívillat kibontakozása az édeskés, de még pont kellemesen, izgalmasan száraz vanília előtérbe kerülését jelenti, és tulajdonképpen mint valami áradó folyó, itt önt el mindent az ámbra átható illata, valamint itt jelenik meg a már említett poros jelleg, ami miatt régen nem szerettem.
Alapja sűrű, szurokszínű, fás, füstös, gyantás ámbra, gyönyörű földes pacsuli, és gyógynövényes aromás jegyek, amiktől nagyon különleges lesz, mintegy üstökösként, magasan kiemelik az egyhangú, szimplán gyantás-édes felhangokkal készített ámbrás parfümök sorából.
Tartóssága kiváló, hatósugara közepes, körülbelül 1,5-2 óra alatt bőrközelivé halkul.

...szorosan összebújt házak közé szuszakodó fáradt napsugár, ami világossá fényesíti az apró macskaköveket, az Arno lustán hömpölygő csillogása, hidak lágy íve, poros babérbokrok hetyke magasba törése, félénk pók ágak közt feszülő hálója, csupasz testen, kutató szempár tévelygése...

Illatjegyei

koriander, szantálfa, babérlevél, pacsuli, gyanták, mirha, ámbra, oregano, benzoin, vanília, orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica), mirtusz, labdanum


kép: Federico Fellini- Casanova casting   


https://www.facebook.com/illatpiramis

2017. január 22., vasárnap

Breath of God (Lush) 2010


forrás: es.lush.com

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Simon Constantine

Cirkusz után, még az igazságosztó Lúdas Matyi hatása alatt, a bónuszként vett puha magos-, és sajtos perecet tördelően majszolva nincs is jobb, mint elmenni a lányommal a földalatti mindkét végállomására. Furcsa?! Az! De neki épp ez a fontos mostanság, a bejárható dolgok, a kijelölt utak végének elmélyült tanulmányozása. Valami mély bölcsesség birtokában nem fogadja el a világ végét, mert lám minden végállomáson van valami, ami soha nem a semmi, ahol mindig van ami csodálnivaló, amiért érdemes volt odamenni, ahol mindig kezdődik valami más, valami új, amit makacs ismétléssel a jelen pillanatban végtelenítve szeretne tapasztalni. Tegnap a realista énem azt mondta, hogy úgy tűnik a végállomások majdnem mindig csúnyák (remélem már nem emlékszik erre a butaságra, vagy ha mégis, akkor annak tudatában, hogy én is tévedhetek elnéző lesz velem). Este már rájöttem, hogy olyan jól éreztem magam vele ebben a meghitt, csöndes utazásban, hogy mindegy volt mit látott a szemünk, az a kellemes érzés volt a lényeg ami maradt utána.
Leszálltunk a Vörösmarty téren, és átsétáltunk a Deák térre, közben pont útba esett egy Lush üzlet ahová betértünk. Épp féláron volt a szilárd parfümök nagy része, szóval kettő rögtön hazajött velünk. Egyik a Breath of God, ami akár szimbóluma is lehetne az én nyugodt megállapodásra, biztonságos végállomásra vágyó, mára már kicsit csüggedt istenkeresésemnek.

Nyitánya tömjén, de nem a hagyományos katolikus templom illata, hanem valami más, furcsa füstösség, amiben férfiasan fás akkordok játszanak. A frissen sebzett cédrus nyers hangja, némi édeskés sárgadinnye, illanó citrussal, és a boróka leheletével keverve. A dinnye nem a lédús hús érzete, hanem csak egy vékony csík kanyargása, mely sötéten ragacsos nyomot hagy egy tömör fa asztalon.
A szívillatban megjelennek az ylang-ylang vaskos szirmai, rózsát, nerolit, borsot viszont nagy sajnálatomra nem érzek.
Leszáradása a füstös-fás-gyümölcsös jegyek szikár vetiver alapra helyezéséről szól, ami azt hozza magával, hogy a maradék uniszex jellege is nagyjából teljesen eltűnik.
Hatósugara és tartóssága mondjuk elégséges (fújva mindkettő másfél osztályzattal jobbat érdemel), és amit még észrevettem különbséget a szilárd és a folyékony parfüm változat között, hogy utóbbiban markánsabb, és tartósabb a tömjén, valamint kevésbé tolódik maszkulin irányba a vége, megmarad az uniszex jellege. Nehezen elemezhető, és talán kicsit nehezen emészthető illat, aminek figyelemfelkeltő neve viszont egyértelműen telitalálat. Akkor is érdekelne ha két szippantásnyi oxigéndús hegyi levegőt szorítottak volna a fémdobozba, amire úgy tekintek mint valami titokzatos szakrális tér előszobájára.

...hűvös papírba temetkezés, sötét zugokban megbújó csöndesség, elmúlás szorítása, elengedés nehéz, szabadító súlyossága, Isten meleg, simogató tenyerének konok keresése...

Illatjegyei:

neroli, szantál, virginiai cédrus, tömjén, amalfi citrom, sárgadinnye, rózsa,
ylang-ylang, vetiver, fekete bors, grapefruit, boróka


fotó: Francesca Woodman