2018. május 26., szombat

Diabolo Rose (Les Parfums de Rosine) 2007


illatcsalád: virágos

alkotó: Francois Robert

A Rosine az a parfümház, amivel kapcsolatban a kezdetektől fogva töretlenül elfogult vagyok. Marie-Héléne Rogeon mestere a rózsának, egy ideje a táncművészetet is becsempészte a kollekciójába a balett formájában, ezzel aztán végképp belopta magát a szívembe.
Francois Robert, mint kreátor jó választás volt részéről, abszolút megfelelt a minőségi elvárásoknak. Összesen 10 parfümöt készített számára, ezekben főként a zöld, illetve kesernyés jegyeket kombinálta a minden esetben alapot adó rózsa mellé, kihangsúlyozva annak természetes hatását. Alkotásaiban megjelenik például az üröm és a cassis, ami a feketeribizli levele (Ecume de Rose), bársonyvirág (La Rose de Rosine), zöldalma, galbánum (Rose d'Ete), bazsalikom (Un Zephir de Rose), és még folytathatnám.


Az ötletet a színében az abszintra hasonlító, ám annál egészségesebb, alkoholmentes francia frissítő ital, a Diabolo Menthe (menta szirupos limonádé) adta, amely szerves része a párizsi kánikuláknak.
Mint a nemzetközi konyhák lelkes tanulmányozója pár éve elmerültem a libanoni konyhaművészet rejtelmeiben, ahol a menta hétköznapi összetevőnek számít, bármilyen ételről legyen is szó. Általában igen könnyen barátkozom minden fűszerrel, a mentával azonban nem sikerült teljesen összecsiszolódnunk, illatát az ételekben többnyire oda nem illően furcsának találtam. Viszont jó tulajdonságomként tartom számon, hogy ha elsőre idegenkedem is valamitől, egy ideig rendületlenül próbálkozom elfogadni, vagy épp megszeretni azt, és néha sikerül is (így volt ez például a római kömény esetében).

A Diabolo Rose nyitánya csillogó citrusosság, frissen facsart opálos citromlé, fanyar bergamott keveredése egy édeskés felhanggal, amiről kezdetben azt hittem valami számomra ismeretlen citrusféle, de a szívillat felé haladva kiderült, hogy csak a rózsa édessége volt ami játszott velem.
A fejillat érdekessége a halvány, hűsítő menta akkord, ami minden él nélkül, olyan szépen simul bele a kompozícióba, hogy semmi kiugró, oda nem illő gyógynövényes jelleget nem ad, csak egy kis ínyencségként képviselteti magát, üde zöldes jellegűvé téve ezt a fázist, és minden fenntartásom ellenére kifejezetten tetszik. 

Furcsa módon nem a paradicsomlevél, hanem a feketeribizli levelének (cassis) harsány illatát érzem a szívillatban, amelyet a bazsarózsa krémessége tesz lággyá, nőiesen vonzóvá. Majd a telt, tömör bazsarózsa halványulása teret enged egy szellős tearózsa akkordnak, amitől visszatér a nyitány könnyedsége.
A parfüm alapja a puha pézsma, krémes bazsarózsa kettőséről szól, amibe zöld és citrusos felhangok keverednek, nem engedve, hogy unalmasan monotematikussá váljon a leszáradás.

Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, viszonylag hamar kellemes, üde és bájos bőrközeli illattá válik.
Összetevői tiszták, az egész kompozíció cizellált, elegánsan minőségi vonalat képvisel, ami a tavaszi langyos napsütés megjelenésétől a tomboló kánikula utolsó napjáig remek kiegészítője lehet a hölgyek megjelenésének.
Kiváló ötvözete a klasszikus és modern irányzatnak, ahol a romantikus, hagyományos rózsát különleges elemekkel teszik fiatalosan játékossá.




Illatjegyek:
  • borsmenta, szicíliai bergamott, rózsa
  • bazsarózsa, paradicsomlevél, gyöngyvirág, Rosa centifolia (százlevelű-,vagy  Provence-i rózsa)
  • szantálfa, ámbra, maté tea, pézsma





2018. május 6., vasárnap

Dark Purple (Montale) 2011


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Pierre Montale

Az éjjeliszekrényemen mindig helyet kap pár illatminta (többnyire a tömjén változatai), amiket az esti elalvás előtti olvasáshoz szívesen kenegetek magamra. A Dark Purple nem tömjén, viszont a macska éjjel előkotorta valamelyik dobozomból, és a sietős reggelen a szőnyegről, a tömjének közé került, hogy ezután a mai rendrakás során, mint kakukktojás szemet szúrjon, és eszembe juttassa, hogy pár évvel ezelőtt mennyire tetszett ez a sötétlilaság.

A Montale házat, Pierre Montale alapította 2003-ban, Párizsban. Miután egy évig Grasse-ban tanulta a parfümkészítés mesterségét, megcsömörlött az inasévek általa egyformának tartott kreációitól, és úgy gondolta egyetlen hely tud újat mutatni neki, mégpedig Szaúd-Arábia. Gyakorlatilag amint oda betette a lábát, azonnal megcsapta az oud szele, és okos üzletember lévén felfedezte az európai piaci rést, amit persze ügyesen ki is használt.
2005-ig semmi látványos dolog nem történt a Montale háza táján, csak az arab körút, a szaúdi királyi családnak, illetve a körülötte sürgölődő elitnek való titkos illatgyártás, mellette az alapos üzleti átgondolás, majd egyszer csak az európai orroknak emészthetőbb, és gondolom a kereslet felmérésére tökéletesen alkalmas szintetikus oud bevetésével, a szélesebb nagyközönség számára is elkészültek az első parfümök, amelyek nem mindegyikében van jelen a keleti világ olfaktorikus vegyi fegyvere, de az orientális hatás mindenképp.
  • Aoud Lime
  • Aoud Rose Petals
  • Attar
  • Intense Tiare
  • Orient Extreme
  • Powder Flowers
  • Royale Aoud
  • Sweet Oriental Dream
  • Wood and Spices

A híres/hírhedt Black Aoud egy évvel később érkezett, az én kedvencem, a Red Aoud pedig csak 2008-ban.
Pierre Montale elmondása szerint manapság már igazi oud olajat használ, az Oudmazing állítólag már nem tartalmaz szintetikumot, amit én erős fenntartással fogadok, de még nem próbáltam, szóval valami aprócska bizalomfélét megelőlegezek neki.
2005 óta 126 illata jelent meg, erről aki ismer az tudja a véleményem, a cég erősen profitorientált, a művészet valahol a hátsó szekcióban kullog, de ettől függetlenül van pár alkotásuk ami mégis figyelemfelkeltő.
Termékenységének állítólag az az oka, hogy a mai világban az emberek mindig az új dolgokat, új ingereket keresik, ő pedig eleget tesz a vevők igényének, és ebben az okfejtésben azért lássuk be nagy igazság van.
Hozzá tartozik a Mancera is, ami elvileg egy frissebb, könnyedebb vonalat képvisel, ami mára úgy gondolom már nem állja meg a helyét, mert a Montale kínálata is annyira felhígult, és olyan szertelen lett, hogy a formaiságtól eltekintve, semmi különbség a kettő között.

A Dark Purple az életem egy bizonyos korszaka miatt fontos nekem. Ezt az időszakot érzelmileg széles amplitúdók, sok újdonsággal való megismerkedés, hosszú ideig tartó "bezártság" után, minden újra való rácsodálkozás jellemezte. Ekkor ismertem meg a niche illatok világát, és tökéletesen jellemzi az átmenetet, hogy azok az illatok vonzottak niche fronton, amikben bőven fellelhetők a mainstream elemek.

Ez az az parfüm, ami minden udvariaskodó gesztus és finomkodás nélkül, a kopogást mellőzve ront be a házba, nyitánya kicsit éles mainstream pacsuli, édeskés, légies tearózsa, talán egy kis taif rózsával kombinálva, amitől nem túlzottan, de picit komolykodóvá válik ez a szertelen kezdet. Ugyanitt jelenik meg a frissen félbevágott, feszesen fényes héjú, sötétlila szilva, és egy lehelet oud keveréke, ami olyan gyorsan vonul el, hogy alig vehető észre (a hivatalos illatjegyek között nem szerepel, de pár pillanatra határozottan érzem).
Már a fejillatban markáns a pacsuli-rózsa-szilva kombó, és már a szívillat kezdetekor megjelenik a szintetikus pézsma, valamint a fás akkord, tehát igazából semmi nem ott bukkan fel ahol várnánk, a bogyós gyümölcsök kivételével, mert ők valóban ott vannak ahol a terv szerint lenniük kell. A primadonnás taif rózsa a szívillatban eltűnik, és nem marad más, csak a gyümülcsös-pézsmás harmatos rózsa, a naívák bájos, vidám könnyedsége, ami gyakorlatilag a teljes leszáradás során változatlan marad. A legvégén a gyümölcsök eltűnnek, és a marad a pézsmás-rózsa lecsengése.
Művészi, és kivitelezési szempontból döcög az egész, fázisai kuszák, egy-egy lépcsőfok ugyan a helyén van, de a tervezett és professzionális kidolgozottság hiánya miatt inkább lineárisnak mondanám. Mindezek ellenére összességében mégis egy ártatlanul szexi, fiatalos, kicsit provokatív illat, aminek a viselése kifejezetten kellemes, pedig a mainstream pacsulival többnyire ki lehet kergetni a világból.
Egy kellemes komédia, megszeppent, ártatlan bohém lánykákkal, akiknek a világon semmi más dolguk nincs, csak kissé felhúzott szoknyával, tágra nyílt szemekkel szórakoztatni a tavaszi zsongástól elandalodott nagyérdeműt.
Hatósugara és tartóssága kiváló, uniszex illatként nem tudom elképzelni, véleményem szerint ez egy női illat.



Illatjegyei
  • narancs, szilva
  • muskátli, pacsuli, rózsa, piros bogyós gyümölcsök
  • teak fa, ámbra, pézsma

fotó: Andrey Sherstyuk
modell: Rusina Lana
(forrás: Pinterest)

2018. március 16., péntek

Perle de Mousse (Ann Gerard) 2012


illatcsalád: ciprus

alkotó: Bertrand Duchaufour

A francia Ann Gerard 1994-ben, saját neve alatt hozta létre ékszerek tervezésével, és eladásával foglalkozó vállalkozását. Modern és letisztult alkotásaival, még ugyanebben az évben elnyerte a gyémántmogul De Beers által kiadott Diamond International francia díját, amit egy induló cég esetében igen nagy szakmai elismerésnek könyvelhetünk el.
Az ékszerek mellett mindig jelen volt a parfümök iránti lelkesedése, az a hitvallása, hogy az ékszer a látható, a parfüm az ember láthatatlan, titkos díszítése, az érzelmek tükre, amely lágyan, suttogva mesél viselőjéről.
2012-ben úgy döntött, hogy ezt a filozófiát átülteti a gyakorlatba, és belevág a parfüm készítésbe. Magabiztos kézzel, és természetesen itt is igen jó ízléssel, nem kisebb nevet kért fel, mint 
Bertrand Duchaufour-t, aki rögvest három nagyon izgalmas összetevőkkel építkező illatot kreált a kissé romantikus, és elegánsan visszafogott hölgy számára. Két év pihenő után, 2014-ben pedig úgy döntöttek, hogy nincs élet rózsa nélkül, és elkészült a rumos rózsa, Rose Cut néven.
Gyönyörűen letisztult, modern vonalakkal rendelkező, ám némi régies és nemesi hatású kalligráfiával izgalmassá tett üvegekben, a mai napig négy illatot árul, és ezzel akár a megfontolt mértékletesség ritka mintapéldája is lehetne (minimalisták ha véletlenül találnak otthon papírt, egy halk sikkantással gyorsan jegyezzék fel a nevét).

Ha valakit érdekel a kollekciója, akkor nekem kicsit ugyan borsos- 62 eurós- áron, ha jól látom ingyenes szállítással megrendelhető minden illatának a 7,5 ml-s fújós változata ITT

A Perle de Mousse nyitánya fanyar bergamott, harsogóan zöld levelek nedve, és kesernyés galbánum egyvelege, ami első pillanatban ijesztő is lehet annak, akinek az orra eddig még csak modern koncepciókon edződött.
Pár perc múlva megjelenik 
Duchaufour csontszáraz Havana Vanille akkordja, egy áttetsző aldehidfelhővel, ami a zöldes indítást szinte kettéroppantja, meglepő módon elnyomva még a galbánum markáns jelenlétét is. Száraz, koppanós vanília ez, mint a repedésekkel tarkított sivatagi talaj, ami jó ideig nem enged szinte semmit bontakozni.
Első ami kissé nehézkesen megjelenik mellette az némi balzsamos, füstös jelleg, amit valószínűleg a híoszi pisztáciafa gyantájának köszönhetünk (ami egyébként ehető, és számos gyógyító hatása ismert).
Majd megérkezik némi édeskés felhang, ami már a virágok beköszönése lesz. Furcsa módon én itt érzem a mandarin héjának illatát is, majd jön egy édes, fűszeres rózsa akkord, ami bár a leírásban bolgár rózsaként szerepel, szerintem nem az.
A száraz vanília lassan háttérbe vonul, és halványan megjelenik a gyöngyvirág, majd egy erőteljesebb gardénia, amelyek fölött még mindig a foszladozó aldehidfelhő lebeg.
Ez a része a legszebb, egyszerűen káprázatos ahogy a semmiből teremnek elő az illatos virágok, és az egész megtelik vibráló élettel.

Teljes leszáradása a puha pézsma, krémes gardénia, száraz vanília keveredése, némi animális jellegű ámbrával (ami nekem valódinak tűnik), hogy a végén nőies, puha, ugyanakkor kellően izgalmas tisztaságillattá alakuljon. És pont mikor azt hinnénk lecsengett minden, a legvégére is tartogat még egy érdekes csavart, itt jelenik meg az elvileg fejillatban lévő rózsabors, aminek az alapillatban való felbukkanása felér egy varázslattal. Aki nem szereti ne aggódjon, mert nem sokáig marad, hamar visszaadja helyét a puha, virágos komfortillatnak.
Inkább hölgyeknek ajánlanám, hatósugara közepes (körülbelül fél órán át igen intenzív, utána gyorsan bőrközelivé halkul), tartóssága jó.

Hivatalosan ciprus illat, de sem hangulatilag, sem szerkezetileg nem tekinthető annak, hiányzik hozzá az alapból a tölgymoha, ami valóban nem található meg benne, sőt olyan összetevő sincs, amivel legalább imitálták volna a jelenlétét.
Rendkívül összetett, izgalmas átalakulásokat felvillantó művészi alkotás. A Havana Vanille szakaszában kicsit elkeseredtem, azt hittem csak egy kényelmes megoldást választott Duchaufour, de utána olyan sziporkázó és élettel telivé varázsolta a leszáradást, hogy nem csalódtam benne, sőt.
Összegezve az a helyzet, hogy elvarázsolt, nagyon tetszenek a zökkenőmentesre dolgozott áthajlásai, a váratlan meglepetései, és a minőségi, szép, érezhetően tiszta összetevői.
Két ember gyönyörű együttműködése, amelyben benne van 
Duchaufour modern, hűvös távolságtartása, és Ann klasszikus, meleg romanticizmusa.

...barna levelek zizegő hullása, meleg bőrről kék pára foszlása, avar alól virágok bújása, és az időtlenség ígérete, egy hűvös kőkerítés céltalanul tekergő hajszálrepedéseiben...

Illatjegyei
  • aldehid, bergamott, rózsabors, galbánum, mandarin, borostyán
  • gyöngyvirág, bolgár rózsa, egybibés galagonya (Crataegus monogyna), jázmin, gardénia, szegfűszeg
  • pézsma, vanília, ámbra, híoszi pisztáciafa/mastic (Pistacia lentiscus)

kép: Antonio Mora

2018. január 28., vasárnap

Valentina (Valentino) 2011


illatcsalád: orientális-virágos

alkotók: Alberto Morillas, Olivier Cresp

A ház alapítása Valentino Garavani, az olasz származású divattervező nevéhez fűződik, aki 1932-ben született a Lombardia tartományban található, csodás Voghera városában. 
Kiváló rajztehetsége igen korán megmutatkozott, komoly érdeklődése a festészet, építészet, divattervezés iránt kiemelte kortársai közül.
Tanulmányait a milánói Accademia Dell Arte falai közt kezdte, majd Franciaországba ment, ahol az École des Beaux-Arts, és a Chambre Syndicale de la Couture Parisienne növendéke lett. 
Gyakornoki éveit Jacques Fath, Balenciaga, Jean Desses és Guy Laroche mellett töltötte.
1959-ben pedig úgy döntött véget vet az inas éveknek és hazaköltözve, Rómában (Via Condotti) megalapította saját cégét édesapja és akkori szerelme, 
Gerald Nanty anyagi segítségével.
A vállalkozás azonban kezdetben nem bizonyult elég jövedelmezőnek, ezért hamarosan egy újabb szerelemnek, Giancarlo Giammetti-nek kellett kihúznia a pácból, ezek után viszont sikerült stabilan megvetnie lábát a divat világában.
Egy bizonyos vörös szín (Valentino Red) máig az ő nevéhez fűződik, majdnem minden bemutatóján felbukkant, sőt volt mikor csak köré épült egy komplett kollekció.


Olyan hírességeknek tervezett ruhákat mint Jacqueline Kennedy, aki a férje meggyilkolása utáni években kizárólag Valentino ruhákat viselt, majd ugyancsak Valentinóban ment férjhez Onassishoz. De híres rajongója volt Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn, Farah Pahlavi iráni császárné, a brit királyi család fekete báránya Margit hercegnő, Grace Kelly, Julia Roberts, Jennifer Aniston, és Jennifer Lopez.
1967-ben megkapta a divat Oscar-díját, a Neiman Marcus díjat.
Első parfümje 1978-ban jelent meg Valentino néven, ezt a mai napig 32 másik követte (ha a flankereket nem számoljuk, akkor nagyjából 12).
2007-ben visszavonult, a Valentino jelenleg a Puig tulajdonában van.
Érdekesség, hogy egyik kedvenc filmemben (Az ördög Pradát visel) is felbukkan egy jelenet erejéig, amit kizárólag Meryl Streep kedvéért vállalt el, és amit megnézhettek ITT , valamint ha időtök engedi olvassatok el néhány vele készült interjút, pl. ITT (pár mondata újra rádöbbentett arra, hogy tudatosan törekednünk kell minden nap valami szépet találni az életben, legyen az egy festmény, test, szín, bármi, amire rácsodálkozhatunk és amiben gyönyörködhetünk), és pillantsatok bele a Valentino enteriőrbe ITT.


A Valentina két tervező közös munkájának eredménye, egyikük Alberto Morillas aki remekül bánik az orientális és virágos jegyekkel, másikuk Olivier Cresp aki az édes, gyümölcsös, orientális, fás akkordok mestere.

Nyitánya kesernyés narancsvirág és egy gyorsan illanó fanyar bergamott kettőse, ami alatt némi édes, virágos szívillat sejlik kezdetben halvány derengésként, amibe nagyjából egy perc alatt olvad bele a narancsvirág akkordja, és aminek egyre erősödő jellege valahogy nem engedi kibontakozni a szarvasgomba számomra alig-alig érezhető, nagy fantáziával inkább csak odagondolt jellegzetes, kissé földes illatát (nagy bánatomra, mert imádom a szarvasgomba fűszeres, naturális aromáját).
A fejillat tulajdonképpen az édes-virágos jegyek felerősödéséről szól, amitől áthajlik egy kellemesen krémes, virágos szívillatba és ad egy olyan meleg, nőies, lágy, puha hatást, amitől roppant kényelmes lesz a viselete.
A fehér virágok uralmát leheletnyi édes eper teszi játékossá, ami megtöri az egyhangúságot és ez pont elegendő ahhoz, hogy az egészet kislányosan bájosnak, kacéran flörtölőnek és összességében mégis dámásan elegánsnak érezzük. 
A virágok közül a krémes tubarózsát érzem inkább dominánsnak, vaskos, stabil alapot képez, ami fölött lebeg némi fanyar narancsvirág és egy könnyed, szellős jázminillat, de valahogy olyan szépen van összesimítva az egész kompozíció, hogy nem lehet a virág akkordokat egyértelműen ízekre szedni, nincsenek benne további elkülönülő fázisok, csak ez a lineáris egybeolvadás.
Teljes leszáradásakor finom porszerű hatás mutatkozik, amitől hintőporra asszociáltam, és amely megbújik a még pont megbocsáthatóan szintetikus vanília és ámbra között. A vége felé felüti a fejét némi megmagyarázhatatlan sós jelleg, ami egy hangyányit csavar még ezen a nem túl izgalmas, de mint mondtam igen kényelmes, biztonsági játékos kompozíción.
Hatósugara közepes, tartóssága jó. Azoknak ajánlom, akik nem szeretik a túl nagy meglepetéseket, a kicsiket is csak mértékkel, viszont szeretnének belesimulni egy alapvetően édes, krémes, nőiesen virágos, visszafogottan elegáns parfüm karjaiba és onnét kissé kihívó, vidám pillantással kitekinteni a világra.

Illatjegyei:
  • bergamott, szarvasgomba
  • jázmin, afrikai narancsvirág, tubarózsa, eper
  • virginiai cédrus, ámbra, vanília



2017. december 3., vasárnap

Sacrebleu (Nicolaï Parfumeur Createur) 1993

fotó forrása: Nigel Groom- Parfümök c. könyve

illatcsalád: virágos

alkotó(k): Patricia de Nicolaï és Francois Robert

1989 az ifjú díjazott
forrás
Nicolaï házat 1988-ban alapította a Párizsban született Guerlain unoka, Patricia de Nicolaï.
Ő a család parfümös ügyekben kevésbé aktív ágához tartozik, a főként ügyvezetéssel foglalkozó Gabriel Guerlain ükunokája.

Gyermekkorának stabil kísérője a Shalimar, ami édesanyja szignatúra illata volt, de Jean-Paul Guerlain szinte minden alkotását még a piacra dobást megelőzően kipróbálhatta, mivel parfümrajongó anyja volt unokatestvérének elsődleges tesztalanya.
Kezdetben orvosi, majd kémiai tanulmányokat folytatott, aminek a vége az lett, hogy a Jacques Guerlain alapította ISIPCA növendéke lett, megalapozva ezzel későbbi karrierjét.


Amennyire Jean-Paul kedves volt az édesanyjával, annyira elzárkózó volt vele. Mikor szóba került, hogy parfümőrként szeretne dolgozni finoman, de elutasította, arra hivatkozva, hogy még sokat kell tanulnia, majd meglátják. Ez a meglátás azonban nem következett be, Jean-Paul kitartóan vallotta azt a nézetet, hogy egy nő nem lehet jó parfümőr.
Véleményem szerint azonban ez a diszkrimináció a legjobb dolog volt ami történhetett, mert így férjével Jean-Louis Michau-val megalapították saját vállalkozásukat és alaposan rácáfoltak az előítéletre, minőségben mára a Nicolaï messze túlszárnyalta az LVMH alatt rogyadozó, erejét vesztett Guerlain-t (mondjuk a jelenlegi repertoárjukat sajnos nem nehéz).

Első parfümje 1989-ben jelent meg, a nem túl fantáziadús Number One néven, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy pályája elején, mintegy üstökösként feltűnve besöpörje vele a legjobb nemzetközi parfümkészítő díját.

Amivel külön belopta magát a szívembe, hogy kiemelten foglalkozik a vintage parfümökkel, azok megőrzésével, 2008 óta a Jean Kerléo alapította híres Versailles-i illat archívum, az Osmotheque elnöke.
2007-ben munkásságát a francia Becsületrend lovagja címmel ismerték el.
2014 novembere óta fia, Axel de Nicolaï a márka vezérigazgatója.

Számos érdekes interjút, illetve írást olvastam vele kapcsolatban, amiből párat mindenképp ajánlok figyelmetekbe ITTITTITT, ITT 

Jelenleg 58 parfüm van a kínálatukban, legutóbbi az idén megjelent Patchouli Sublime.

A Sacrebleu Patricia és Francois Robert közös munkája volt, utóbbi mérsékelten csélcsap lévén, sokszor megfordult például a Rosine háza táján is. 
Az alábbi képet nem tudtam kihagyni, találtam róla egy karikatúrát, amit azután összehoztam egy fotójával, a munkássága mellé téve jól dokumentálja, hogy Robert bizony ízig-vérig "Orr" a javából.



Nyitánya az a virágözön, amit nem lehet elemeire szedni, a gyümölcsös fejjegyektől pedig egy legyintéssel akár el is tekinthetünk (egy szikrányit nem érzek benne). 
A fejillat azt az érzést kelti, mintha egy darab főpróbájára toppantunk volna be, ahol a szereplők még nem találták meg a helyüket és van egy kis tülekedés a színpadon.
A szívillat azonban gyönyörűen letisztázza az erőviszonyokat, mindenki egyértelműen a helyére kerül, előtérbe hozza a tubarózsát, amit elképesztően szofisztikáltra és szerethetőre simítanak a fás-orientális jegyek. A jázmin krémes édességet, a tömjén drámaiságot, a fás jegyek otthonosságot, a perubalzsam pedig a komoly tudományosság illúzióját adja ehhez a mesterműhöz. Sehol egy él, egy kilógó, eldolgozatlan árnyalat, csak simuló összhang, amitől ez az első pillanatban talán túl soknak és kakofónnak tűnő parfüm mégis könnyen viselhetővé válik. 
Az alapillat tulajdonképpen a füstös vanília csillogásáról szól, ezt árnyalja a tonka kicsit száraz, medvecukrosan ánizsos felhangú, itt még épp kellően könnyed gourmand kumarinja, a szantál enyhe érdessége, a perubalzsam gyógyszeres, de valamiért mégis melengető biztonságot, gondoskodást sugárzó jellege, a fahéj száraz, poros fűszeressége, és a templomi tömjén halkan gomolyodó füstje (amiért menthetetlenül szerelmes lettem belé).
Az alapillat jegyei egyébként már a fejillatban, gyakorlatilag a kifújás pillanatában nagyon markánsan mutatkoznak, adnak neki egy kis mentolos, édeskés, medvecukros felütést és mintegy hídként ívelnek át a szívillat tubarózsa uralta virágmezője felett.

Rendszertani besorolásával nem, vagy részben értek egyet, az orientális jelzőt mindenképp odabiggyeszteném, egyébként pedig kellemesen egyensúlyozik az orientális-virágos és az orientális-vanília határán.

Tartóssága és hatósugara kiváló, mindkét nem által bátran viselhető őszi-téli csodálatosság.

(Névválasztásában tudat alatt, vagy akár tudatosan talán az is közrejátszhatott, hogy nagybátyja, Jean-Paul Guerlain köztudottan soha nem szerette a Jacques Guerlain által kreált L'Heure Bleue-t, amit Patricia igen nagyra tartott, ha így lenne ezzel mintegy megvédte volna a család renoméját, ami a szememben  újabb plusz pont lenne neki.)  

Illatjegyei

  • mandarin, gyümölcsök, piros bogyós gyümölcsök
  • szegfű, tubarózsa, jázmin, fahéj
  • tömjén, vanília, fás jegyek, pacsuli, szantálfa, perubalzsam, tonkabab


2017. május 6., szombat

Amouage Opus III (Amouage) 2010


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Karine Vinchon Spehner

Az Amouage ház 1983-as alapítása, az ománi szultán nevéhez fűződik, aki azzal a nem titkolt szándékkal fogott bele az illatszerek készíttetésébe, hogy hazájának parfüm művészetét széles körben népszerűsítse. Fogta a legdrágább alapanyagokat, majd Guy Robert parfümőr (Dioressence, Caleche, Equipage, Madame Rochas) kezébe adta őket, hogy készítsen belőlük egy olyan illatot, amivel a hozzá látogató államfőket büszkén megajándékozhatja. Így született első illatuk a Gold (ami a Chanel No.5 keleti köntösbe bújtatott változata), majd ezt követte ezidáig 78 másik.
Nagyjából évente adnak ki egy-egy új illatot, a többnyire uniszex niche világtól kicsit különcködően félreállva, általában női-férfi párban (az Opus III pont uniszex, de nem ez a jellemző rájuk).
Üvegei is valamiféle nemzeti értékeket őrző szellemben készültek, mert a női illatok kupakját a Ruwi mecset kupolája, a férfi illatokét pedig a hagyományos arab tőr, a khanjar markolata ihlette. 
A Library kollekció jelenleg 10, római számokkal katonás sorrendbe állított illatból áll, elnevezése a szerénység leghalványabb jele nélkül, a könyvtárak széles ismeretanyagára, művészi értékekben, szakirodalmi téren páratlan voltára utal.

Az Opus III alkotója az ISIPCA egykori növendéke Karine Vinchon Spehnerakinek nevéhez fűződik például az Amouage Interlude Woman, Memoir Man; L'Artisan Coeur de Vetiver Sacre, Jatamansi; Terry de Gunzburg Flagrant Delice, Parti Pris, Ombre Mercure.

Ezzel az illatával bajban vagyok, mert nem igazán tudom elemezni. Annyira monotematikus hatású, hogy elkerekedett a szemem mikor megláttam mennyi mindent kellene/lehetne érezni benne.
Erőteljesen fűszeres, kicsit kesernyés, fémes, édeskés ibolyaillat, ami összességében olyan hatású, mintha minden összetevőt valahogy túladagoltak volna, és ettől főként a kezdetekor már-már az élvezhetetlen kategória határát súrolja. Annyira tömör és vaskos, hogy az én orrom számára egyszerűen nem szedhető elemeire. Van benne egy eleinte vékony, majd egyre vaskosabbá váló púderes vonal, és valami fura fémesen éles, és üvegszerűen hideg szintetikusság, ami szinte nem engedi, hogy bármilyen élőlényre asszociáljak róla (legfeljebb Miranda Priestly-re püspöklilában, amint fátyolos, megsemmisítő hangon azt mondja "Ennyi!"). 
Ami viszont folyton felrémlik ha magamra permetezem, az a sűrű sötétlila tinta kiömlő képe, illetve egy hűvös, lila üveggolyó fém asztalon gurulása.
Mindvégig dominánsan ibolya marad, itt-ott zöld, gyantás, fémes, fanyar, púderes, fás elemekkel díszítve. Ugyanaz a kezdet mint a vég (ez akár filozófiai tartalom is lehetne, de félek nem az), a halkuláson kívül a világon semmi változást nem tapasztaltam.
Elegáns, modern, hűvös illat, aminek tartóssága és hatósugara kiváló.



Illatjegyei

  • mimóza, szerecsendió, szegfűszeg, festő rekettye (Genista tinctoria), kakukkfű
  • jázmin, afrikai narancsvirág, ylang-ylang, ibolya
  • pézsma, szantálfa, guajakfa, virginiai cédrus, benzoin, papirusz, illatos ábelfű/ ábelmósusz (Abelmoschus moschatus), vanília


kép: Meryl Streep- Miranda Priestly (Az ördög Pradát visel) 

2017. április 29., szombat

Quelques Notes d’Amour (Yves Rocher) 2014


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Domitille Bertier

Bármilyen szeszélyes, néha ősznek álcázottan fagyos is ez a tavasz, nálam április környékén akkor is előtérbe kerülnek a rózsás parfümök (bár ezt pillanatnyilag meghazudtolja, hogy múlt héten végig az Amouage III. volt rajtam, amivel beadtam a derekam, és alkalmazkodtam az aktuális időjáráshoz).
Ez az Yves Rocher illat nem magam miatt kedves, hanem a húgom illata. Az ő vékonyka, légies balerina alkatához, sálakkal, vörös rúzsokkal, és egyéb nőies kiegészítőkkel finomkodó, építészet és egyéb művészetek iránt rajongó arisztokratikus, érzékeny művészettörténész lényéhez tökéletesen passzoló alkotás.
A dolog további érdekessége, hogy amint látom az illat alkotója is nagyon hasonló karakter, külsőleg legalábbis mindenképp.

Domitille (Michalon) Bertier a versailles-i ISIPCA-n végzett, majd 1994-ben csatlakozott a New York-i IFF csapatához, ahol 2007 óta Senior parfümőr. 
Egy rövidke, de érdekes interjút ITT olvashattok vele.
Számos neves "orral" dolgozott, ilyen például Olivier Polge, akivel úgy tűnik kedvelik egymást, mert eddig összesen nyolc illatot iparkodtak össze (pl. Cacharel Liberte, Noa Perle, Davidoff Hot Water, Van Cleef & Arpels Midnight in Paris, ami nevével és gyönyörű bőrös voltával az én múlhatatlan szerelmem, Viktor & Rolf Flowerbomb). Max Gavarry a Gres Air de Cabochard, Clement Gavarry pedig a Just Cavalli for Him alkotásánál volt a társa.
Önálló munkái közé tartozik többek között a Balenciaga B (és annak még pár változata- Skin, Intense), a Chloe Eau de Fleurs Lavande, a tavalyi szezonális Escada, a Fiesta Carioca, a Lanvin Me, és a Jeanne Lanvin Couture, egy aldehides-pacsulis pézsmás Thierry Mugler, a Miroir des Secrets, és a Flowerbomb Bloom. A teljes repertoárt megnézhetitek ITT, a fotó szintén innét származik.
A Quelques Notes d’Amour 2015-ben elnyerte a legjobb saját márkás parfümnek járó FIFI díjat, valamint ugyanebben az évben az Yves Rocher közönségkedvencének címét. 

Az illat nyitánya összetettebb benyomást kelt mint amit az ismert illatpiramis alapján várnánk, mindent érzek benne, de bergamottot és rózsaborsot pont nem. Nagyon gyümölcsös, könnyeden édes, fiatalosan vidám és dinamikus, szerintem zömmel málnás kezdet jellemzi, amiben szofisztikáltan már a rózsa halvány púderessége sejlik. 
Innét már nagyjából sejthető, hogy egy ifjú, huncut úrilánnyal van dolgunk, és nem egy komoly, érett dámával.
A szívillat megjelenése intenzíven előtérbe hozza a Szíriából származó, Európába valószínűleg a kereszteslovagok által hozott, 2013-ban Németországban az év gyógynövényének választott damaszkuszi rózsát, ami a mainstream pacsulival karöltve egészen hosszú ideig egyeduralkodóvá válik a leszáradás folyamatában.

A kissé karcos fás jegyek a szívillat végétől egyre jobban megfigyelhetőek, de az összhatás soha nem lesz férfias, mert a lágy, nőies, rózsás púderesség nem enged teret a maszkulin irányba tolódásnak. A benzoint közel sem érzem olyan markánsnak mint ahogy egyes fórumokon megjelenik, sőt ha őszinte akarok lenni egyáltalán nem is érzem. Van benne egy pici kesernyés felhang, de az inkább olyan benyomást kelt, mint a frissen vágott szár harmatos zöldessége. Valamint érezhető benne némi gyantás felhang, de azt pedig inkább a mexikói Amyris gyantájának gondolom. Az alapillat vége felé a púderesség dominál, melyben mintha pézsmát vélnék felfedezni, ez a fázis a simuló elhalkulásról szól, mely elegáns befejezése ennek az illatnak (itt sajnos némi szintetikus jelleg is felbukkan, ami még bőven a tűréshatáromon belül mozog, de kétségtelen, hogy nélküle jobb lenne a lecsengés). 
Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, orientális-fás besorolása tökéletesen helytálló. Női illat, ami kihozza a maximumot ebből az árkategóriából.




Illatjegyei
  • bergamott, rózsabors
  • damaszkuszi rózsa, guajakfa, pacsuli
  • cédrus, benzoin, Amyris elemifera 

(a fotón a húgom szerepel, egy olyan spontán pillanatban megörökítve, amin épp hollywoodi sztár, akit lencsevégre kapott egy szemfüles paparazzo :-D )