2016. december 11., vasárnap

Saffron Rose (Grossmith) 2012


@Victor Wong
illatcsalád: orientális-fűszeres

alkotó: Trevor Nicholl

Az egyik legrégebbi angol parfümházat a Grasse-ban végzett John Lipscomb
Grossmith alapította London szívében, 1835-ben.
Jelenleg a dédunoka Simon Brooke, és felesége Amanda Brooke kezében van a vállalkozás. (fotó forrása: ITT, ahol egy remek interjú is található, jobbnál jobb képekkel illusztrálva)
Négy fő kollekciójuk van, amihez idén csatlakozott még egy, a párizsi galéria
  • Black label (fekete-arany): ez a modern, innovatív vonal (Saffron Rose, Floral Veil, Amelia, Golden Chypre)
  • Classic (fehér-arany): ez a hagyományőrző részleg, az 1800-as évek illatainak újbóli kiadása (Hasu-no-Hana, Phul-Nana, Shem-el-Nessim)
  • Royal: királyi ünnepek ihlette illatok (Betrothal- eredetileg V. György és Mária királyné esküvőjére készült 1893-ban, majd a 2011-es Vilmos herceg és Catherine Middleton kötötte frigy emlékére újra kiadták, Diamond Jubilee Bouquet- a 2012-es királyi gyémántlakodalom tiszteletére)
  • Baccarat: számozott kiadások, szépséges Baccarat kristályban, ide tartozik a két királyi illat (Betrothal, Diamond Jubilee Bouquet), és egy hármas díszdobozos változat, a classic kollekció darabjaiból összeállítva (Hasu-o-Hana, Phul-Nana, Shem-el-Nessim)
  • Paris Gallery (Paris Leather, Paris Rose)
A mértékletesség mintapéldái, jelenleg 12 parfüm van náluk forgalomban, mint láttátok abszolút átgondolt rendszerbe helyezve.
A letisztult eleganciát képviselő új üvegeik is gyönyörűek, de egy vintage rajongó számára a régi látványvilág mégis jobban megdobogtatja a szívet.



A Saffron Rose a Black label kollekció része, vagyis az előzetes elvárások szerint egy modern alapokra helyezett elgondolás, amelynek középpontjában nem mindennapi uralkodói triumvirátus áll, a sáfrány mint a fűszerek királynője, a virágok uralkodója a rózsa, és a fás jegyek királya az oud.

Nagyon nehéz az ízekre szedése, mert egy simára csiszolt, harmonikusan összeolvadó illatról van szó, ennek következtében nem egyszerű a mellékszereplőket észrevenni.
Nyitánya áttetszően lebegő fahéjaldehid (szó nincs a megszokott vaskos, többnyire vaníliás édességgel kevert fahéjról, ez egy végtelenül könnyed fátyol, ami épphogy megjelenik, máris tovalebben), a sáfrány kissé kesernyés, fűszeres aromája, és egy csupaszra romantikátlanított realisztikus rózsa határozott felütése, amely mögött kezdetben mintha tiszta templomi tömjént éreznék, ami áthajlik majd az oud pont kellemesen gyógyszeres jellegébe.
A szívillat halvány, édeskés dohányt hoz, és egy balzsamos puhaságot, amiért valószínűleg a mirha, labdanum kettőse a felelős, amelyek közül egyiket sem érzem dominánsnak, de közösen adnak egy mély, sötét, biztonságot sugárzó alapot, amitől megnyugtatóvá alakul a kezdet vibráló, éles színeket villantó feszültsége.
Krémes, fás, enyhén füstös, lágy rózsává szelídül, ami mögül frissen hasított száraz szantál kanyarog, némi nyers animális érzettel, ami egyrészt az ámbra, másrészt a kasztóreum, vagyis hódzsír illata (aminek igazi ereje szerintem a Juliette Has A Gun Mad Madame nevű illatánál tesztelhető jól). Úgy gondolom ezek az állati összetevők ma már kizárólag szintetikus elemekből állnak, összességében azonban szépen vannak kivitelezve, mert abszolút természetesnek hatnak.
A leszáradási folyamat vége a fás jegyek felerősödésének időszaka, kicsit maszkulin irányba tolja egy lehelet karcosság (itt mintha zöldes vetiver is lenne benne). Ez a felvonás újra izgalmas feszültséget hoz, hiába a fák túlereje, soha nem lesz keményen rigid, mert mindig ott pulzál egy bársonyos, virágos, girlandos puhaság a háta mögül. Dinamikáját tekintve drámainak mondanám, hatósugara és tartóssága kiváló, évszaktól független uniszex illat.

...Shakespeare halkan mormolt körmondata, feszülő csönd sötét szuszogása, a Globe szédítő ívessége, karmazsin izzás, rózsa fehér krémessége, borzas padlódeszkák földes érdessége...




Illatjegyei:
  • sáfrány, fahéj, rózsa
  • mirha, oud, dohány, fás jegyek
  • labdanum, kasztóreum (hódzsír), szantálfa, ámbra, guaiac fa

kép: Christian Schloe



2016. november 30., szerda

Nyereményjáték



A blog életében először nyereményjáték következik.
Szeretnék közületek egy valakit ezzel az általam összeállított csomaggal megajándékozni (nem szponzorált termékek), talán már mondhatjuk, hogy a közeledő karácsony alkalmából.

Tartalma:
30 ml Gloria Vanderbilt parfüm (Sophia Grojsman felejthetetlen klasszikusa)
RdeL Lip butter 
2 db Florascent illatminta

A játék feltételei:
1. rendelkezz facebook fiókkal és magyarországi postacímmel
2. kedveld a blog facebook oldalát (ITT), valamint a játékfelhívás bejegyzését (ITT)
3. a facebook felhívás alatt "tag" segítségével kommentben hívd meg egy ismerősöd, aki szerinted szeretne még játszani a nyereményekért, vagy szimplán csak érdekli a parfümök világa.
És ha a hozzászólásban még azt is megírod, hogy mi volt életed első illatélménye (ami nem feltétlenül csak parfüm lehet, nekem például az öblítő illata), akkor külön boldog leszek.

Jelentkezési határidő: 2016.12.15. (22 h) sorsolás másnap
Csak az vesz részt a sorsolásban aki a kiírt feltételeknek maradéktalanul megfelel.
A nyertes a nyereményt előzetes privát egyeztetés alapján, postai úton kapja meg.

Jó játékot kívánok mindenkinek! :-)

2016. november 26., szombat

Émilie (Fragonard)

fotó forrása: MissGuerlain (parfumo.de)
illatcsalád: virágos

A Fragonard céget 1926-ban alapította egy párizsi ügyvéd Eugène Fuchs, aki a szintén francia származású 18. századi festőről, Jean-Honoré Fragonard-ról nevezte el induló vállalkozását.
Mai napig az ő leszármazottai vezetik a gyárat, Jean-François Costa volt a modernizáló, aki számos újítással frissítette a vérvonalat, ő nyitotta meg Grasse-ban a Fragonard Múzeumot, ahol számos régiség, vintage parfüm kapott helyet, és ami ha jól tudom ingyen látogatható. Összesen két múzeumot működtetnek, a másik Párizsban található. A vezetés jelenleg Eugène Fuchs dédunokáinak, Anne, Agnes és Françoise kezében vannak.
Érdekesség, hogy kezdetben üvegben árulták a parfümöket, majd a II. világháború után, 1947-ben súlyos üveghiány lépett fel a piacon, ezért a család kollektívan kezdte törni a fejét, hogyan tudnák áthidalni ezt a csőddel fenyegető problémát. A nagymama, Emilia Costa ötlete volt, hogy alumínium palackba töltsék az illatokat, ami azóta is a márka egyik védjegye lett.
Pillanatnyilag 84 illatuk van, kisebb részük kollekciókba rendezve. 1928-ban jelentek meg első monotematikus parfümjei a "Les Naturelles" sorozatban (Lavande, Patchouli, Verveine, Vetiver, Fleur de Vanille), a "Flower of the Year" évente választ egy virágot, a "Le Jardin de Fragonard" pedig fogalmam sincs milyen logika szerint építkezik.
Rossz nyelvek szerint legtöbb illatuk valamelyik populáris nagyágyú koppintása, de mivel nem sok Fragonard illatot ismerek, ezért nem vádolnám őket semmivel, amiket ismerek, azokat pedig szeretem, szóval tegyétek zárójelbe ezt a mondatot.
Az Émilie elnevezésének titkára nem jöttem rá, valamint keletkezési idejére sem, ha valaki tud róla valamit, kérem ossza meg velünk.

Ha kíváncsiak vagytok egy gazdag képillusztrációval ellátott, remekül megírt személyes Fragonard élményre, akkor mindenképp olvassátok el Csenge-Scent Poetry 3 részes beszámolóját ITT(01), ITT(02) és ITT(03).



Kezdete fanyar bergamott és pár pillanatra megjelenő kesernyés narancsvirág harmonikus kettőse. Tényleg csak nagyon rövid ideig tartó nyitányról van szó, mint a mesebeli tovarebbenő tündérszárnyak, szinte mintha ott sem lettek volna azonnal átengedik helyüket a szívillat markáns virágkompozíciójának, az erőteljesen krémes jázminnak, a zöldes, púderes ibolyának és a kevésbé harsány, de azért még mindig pazar Yves Saint-Laurent Paris nevű rózsacsokrának. Picit édes, némileg nyers bolgár rózsás, finoman púderes szakasz ez, amely sokkal kényelmesebb, kevésbé letaglózó erejű, mint Sophia Grojsman 1983-as alkotása. A leszáradáskor halkan háttérbe olvad a jázmin, és egy puha pézsmás, valami mélyről jövő őserőt sugárzó ámbrás, határozottan szantálos alapon elsimul az ibolya és rózsa akkord. Ekkor megjelenik egy finoman poros jelleg, ami olyan érzetet kelt, mint mikor egy hajdani üdeséget őrző régi fotográfiára ráül pár hónap áttetsző szürke időlenyomata, amire szappanszagú ujjak tétova rovátkákat rajzolnak.
Összességében szép tiszta alapanyagokkal dolgozó, kifejezetten nőies (férfiakon egyáltalán nem tudom elképzelni), elegáns, minden él nélküli kerek alkotás, ami úgy gondolom tavasszal, vagy ebben a tavasznak álcázott télben mutatja legjobb formáját. Tartóssága és hatósugara egészen jó, nagyjából reggeltől estig kitart, körülbelül két óra múlva halkul bőrközeli illattá. Semmi különös... és mégis... az a parfüm amit nem a művészetéért szeretek, hanem azt hiszem a finom mosolyú halványlila kedvességéért, a bájosan régies megsárgult komolykodásért, és a halvány rózsaszín szappanhabért. 


Illatjegyei:

  • bergamott, citrom, narancsvirág
  • rózsa, gyöngyvirág, jázmin, ibolya
  • pézsma, ámbra, szantálfa

https://www.facebook.com/illatpiramis

2016. november 22., kedd

Miss Dior (Christian Dior) 1947


fotó: Laziz Hamani

illatcsalád: ciprus-virágos

alkotó: Jean Carles, Paul Vacher

Ez az a parfüm amit pár éve a migrénnel megfejelt első illatkörutam végén ellentmondást nem tűrően a viselhetetlen, érthetetlen borzalom kategóriába soroltam. Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy majd vágyakozni fogok egy teljes vintage üveg után, akkor arra minimum azt mondom, hogy nem normális. De változnak az idők, úgy tűnik ilyen sokat változik az ízlésem is. Odáig fajult a helyzet, hogy ma már korszakalkotónak tartom ezt a kisasszonyt (ne kérdezzétek miért, fogalmam sincs, így érzem), van ő, és van minden más Dior.

Az anglomán Christian Dior vele indította el cégének illatos vonalát, a divattervező egyébként azt vallotta, hogy még az öltözéknél is fontosabb egy nő parfümje, legkorábbi emlékei is kizárólag illatokhoz kötődnek és nem ruhákhoz (ezt a pszichológia ma már oda-vissza kivesézte, és megállapított tény, hogy az olfactorikus emlékeink a legstabilabbak, de nem mindennapi dolog ezt minden idők egyik legmeghatározóbb divattervezőjének szájából hallani).
Besorolása tankönyvi, klasszikus chypre, tölgymoha az alapban, citrus a fejben, és még a virágos is stimmel.

Két parfümőr együttműködésének köszönhetjük, akiknek nincs sok illatuk, cserébe viszont igen meghatározó műveket tettek le az asztalra, Jean Carles (úgy gondolom ő volt a fővezér ebben a duóban, a fotón ő szerepel) alkotása például a Carven Ma Griffe, Dana Tabu, Schiaparelli Shocking, Paul Vacher pedig a Diorling és a Lanvin Arpege atyja (utóbbiban mondjuk többé-kevésbé Andre Fraysse keze is benne volt).
A Miss Dior bevezetésekor nem vesződtek még ennyit a marketinggel mint most, egyszerűen bepermetezték a Dior házat pincétől a padlásig, majd lefújtak minden arra járó bizonytalan bámészkodót, és vevőfélét, azután Istenre bízták magukat, és hallgatták a kassza csengését. Viccet félretéve viszont nem aratott egyértelmű sikert, akkoriban is pont annyi fanyalgó, illetve rajongó volt körülötte mint mostanság (bár szegényt a nyanyás jelző korunkban igazi páriává degradálta, és sajnos minimálisra szűkítette hatáskörét).
Kezdetben apró kristály amforában került forgalomba mindössze kétszáz üveg, majd 1950-ben úgy gondolták átöltöztetik őt is tyúklábmintába, nyakára szatén masnit kötöttek, közben Rene Gruau hanyagul kanyarintott egy hattyút gyöngysorral, és jöhetett a tömeggyártás, majd a Miss halhatatlan ikonná válása (amit nemrégiben a reformokkal alaposan nyakon vágtak, de ebbe most inkább ne menjünk bele, mert egy hétig hallgathatjátok az óbégatásom).

Nyitánya egy igen realisztikus kép, nyers, kesernyés narancsvirág, fanyar bergamott, és a gyógynövényes jellegű zsálya, amely fölött nem rögtön, hanem körülbelül egy perc múlva jelenik meg az aldehid ködös lebegése. Ez nem egyszerű fázis, aki ezt kibírja és még mindig képes jóindulattal tekinteni rá, az a továbbiakban majdnem biztosan megkapja méltó jutalmát.
A szívillat kibontja az írisz, jázmin, és rózsa szirmait, amelyek egy puha, meleg labdanum, ámbra alapon ülnek, ahonnét fel-felvillan egy-egy karcos zöld vetiver, tompa tölgymoha, szikár bőr, és fekete-földes pacsuli akkord. A kifejezetten goromba galbanum az íriszhez hasonlóan szintén markánsan végigkíséri, és szerencsés megoldás, hogy a lágyabb, barátságosabb összetevők soha nem engedik, hogy átvéve az irányítást túlzottan rátelepedjen a szív-, és alapillatra. Olyan mintha egy puha lópokróccal, érdesre repedezett nyereggel felszerszámozott, vadul fújtató mént szelíd asszonyi kéz irányítana. 
A virág hátteret sajnos az én orrommal lehetetlen ízekre szedni, annyira komplex, hogy szerintem még tanult Orroknak sem lenne egyszerű, nem is próbálkozom vele. Maradjunk annyiban, hogy a púderes írisz és orris végig ott melenget, minden más csak pillanatokra megjelenő pajkos játékosság, amelynek végkifejlete a simuló, kissé púderes, gyantás, füstös virágosság. Ez a füstösség pár szót még mindenképp érdemel, ugyanis ez a Shalimar (Guerlain) sokkal vékonyabb, és kevésbé intenzív füstje, amit fogalmam sincs konkrétan minek köszönhetünk, érzetre olyan mintha a fás-füstös Indonéz Bourbon vanília és némi tömjén adná, de mivel elvileg egyik sincs benne, ezért a megoldás egyelőre rejtély maradt előttem.
Érdekes a teljes folyamaton átívelő plaszticitás és rigiditás kimunkált egyensúlya. Pont annyi simulékonyság van benne, mint amennyi merev gorombaság, ettől nagyon életszerűvé, de egyben kiegyensúlyozottá, esendővé és szerethetővé válik.
Uniszexnek mondanám, bár gondolom csak bátor férfiak (vagy szimplán parfümbolondok) mernék bevállalni, én legalább kipróbálásra mindenkinek ajánlom, tessék feszegetni a komfortzónát, mert érdekes tapasztalásokhoz, valamint az önismeret mélyüléséhez vezet.
Tartóssága kiváló, reggeltől estig kitart, hatósugara közepes, körülbelül két óra múlva bőrközelivé halkul.

...vékony cigaretta vörös izzása, billenő hamu porózus hullása, lila púder, kalap fátyla, aranyló klipsz szorítása, bundát fénylő karosszékre dobó kéz lágy taktust verő üteme...

Illatjegyei:
  • aldehid, gardénia, galbánum, muskotályzsálya, bergamott
  • szegfű, írisz, orris, jázmin, neroli, gyöngyvirág, rózsa, nárcisz
  • labdanum, szantál, bőr, ámbra, pacsuli, tölgymoha, vetiver

fotó: William Klein


https://www.facebook.com/illatpiramis

2016. november 12., szombat

Vanille Exquise (Annick Goutal) 2004


illatcsalád: orientális-vanília

alkotó: Isabelle Doyen, Camille Goutal

Annick Goutal illatait egy ideje méltatlanul hanyagolom, de most előszedtem tőle a mintáim, fújósaim, hogy így tél elején, kihasználva pillekönnyű, szofisztikált aromaterápiás hatásuk, újra felfedezzem elegáns, törékeny szépségük.

A Vanille Exquise az az illat, amivel találkozásunk óta rendíthetetlenül ambivalens a viszonyunk, bizonyos fázisait imádom, hogy azután olyan semmitmondónak érezzem, ami miatt a felejthető, sőt néha a bosszantó kategóriába soroljam.

Kezdete édes, kissé sütiszerű vanília, kimondottan tetszetős, de halovány tömjéncsíkkal (ez elvileg nincs benne), ami ha hosszabban maradna nagy rajongója lennék, csak sajnos hamar elillan. Körülbelül egy perc múlva bontakozik az angyalgyökér gyógynövényes jellege, és a benzoin gyantás illata, amitől mélyebb, összetettebb lesz a vanília beköszönése.
Leszáradása során felerősödik a kesernyés mandula, az enyhén szintetikus hatású fehér pézsma, és a fás összetevők játéka, plusz érzek benne egy leheletnyi pikáns rózsaborsot (ami a leírása szerint szintén nincs benne). A fás részletek nagyon szépen vannak kidolgozva, ez ellensúlyozza a fehér pézsma plasztikus jellegét, a szantál háttér mellett előbukkan a Palo santo fa illata, aminek melengetően barátságos, füstös aromája kifejezetten jót tesz a lelkemnek, emberszabású számára még kibírható, lazítóan forró szaunák megnyugtató kuckóját idézve.
Érdekessége, hogy a szívillat gyakorlatilag kimarad, nem változik annyit és olyan markánsan, hogy három fázisra lenne bontható. Azt sem mondhatom, hogy teljesen lineáris, mert vannak benne olyan kiemelkedő villanások, amik ennek ellentmondanának. Maradjunk abban, hogy két fő része van, az édes-vaníliás-gyantás-tömjénes-gyógynövényes bevezetés, és a határozottan fás-pézsmás-mandulás szikárabb, szárazabb, picit porosabb befejezés.
Összességében jó minőségű alapanyagokkal dolgozó, sajnos elég halvány, fél óra múlva már meglehetősen gyatra hatósugarú, viszonylag tartós történet, amit inkább kellemesnek és komfortosnak, semmint izgalmasnak mondanék. Ennek ellenére mikor épp nem vagyok mérges rá a halkszavúsága miatt, akkor tulajdonképpen nagyon is szeretem, mert viselése nem jelent kihívást, és ez nem mindig hátrány, sőt.
Uniszex is meg nem is, férfiaknak inkább markánsabb illatot képzelek, a kezdeti édességét sem tudom egy maszkulin alkattal összeegyeztetni (bár tudom, hogy az aktuális trend most mást mutat, csak engem ez soha nem érdekelt), de elképzelhető, hogy van akinek jól áll, a szinte tisztán fás végét pedig már simán el tudom férfi bőrön képzelni. Hölgyekhez abszolút passzol, nőies, puhán ölelő, elmosott színekkel nyugtató bolyhos pasztellsárga, némi szürkéskék füstösséggel tarkítva.
Jellegében a Diptyque Eau Duelle nevű illatára hasonlít, akinek az tetszik, annak jó eséllyel ez a parfüm is fog.


Illatjegyei:
  • orvosi angyalgyökér, mandula
  • vanília
  • benzoin, Bulnesia sarmienti (Palo santo), fehér pézsma, szantál

kép: Pierre Auguste Renoir- Mlle Jeanne Samary

2016. október 9., vasárnap

Frangipane (Chantecaille) 2004


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Jean-Pierre Béthouart

A Chantecaille egy New York-i székhelyű amerikai luxus kozmetikai márka, melyet a francia arisztokrata származású Sylvie Chantecaille (Sylvie de Bois de Soheit) alapított 1997-ben. A cég családi vállalkozásként üzemel, Sylvie férje, az eredetileg borász végzettségű Olivier Chantecaille a gazdasági igazgató, egyik lányuk Olivia a kreatív igazgató, másik lányuk Alexandra a nemzetközi értékesítések vezetője, fiuk Philippe pedig a média felhajtást intézi, beleértve a hivatalos YouTube csatornájukon megjelenő reklámokat is.
Bevételeik egy részét különféle környezetvédelmi és jótékonysági kampányokra fordítják, termékeiket állatokon nem tesztelik.
Sminktermékeiken rendszeresen megjelenik a növény-, és állatvilág (az épp támogatott környezetvédelmi projekt köré építik kollekcióik), néhány régebbi darab megtekinthető ITT, új oroszlános termékeik pedig ITT találhatóak.

Nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyártás során ne használjanak egészségre káros anyagokat, Sylvie különösen szívén viseli, már-már missziónak tekinti az egészségtudatosságot. Elmondása szerint a poklot járta meg mikor pár éve Lyme-kórral diagnosztizálták, majd a Philippe születésekor alkalmazott epidurális érzéstelenítés után idegkárosodás lépett fel nála, ami a Lyme-al kombinálva féloldali bénulást okozott az arcán, karjában.

A Frangipane úgy gondolom nem csak külsejében, hanem tartalmában is változott, nekem még a régi, borostyánszínű verzióból van mintám, az újat nem szagoltam, ezért nem tudom, hogy miben módosult. Jelenlegi üvege díszesebb, de szerintem csúnyább lett, diszkógömb kupakját remélem hamar a tudatalattim mélyére űzi az agyam.

Kínálatukban összesen 8 parfüm szerepel, mind kétféle kiszerelésben, roll-on (8 ml) és spray (75 ml) változatban. Furcsaság, hogy honlapjuk szerint a Frangipane nem is tartalmaz frangipánit (ami nem áll messze az igazságtól).

Kezdete kissé fémes, szappanosan krémes virágözön, amiben narancsnak sajnos híre sincs. Hófehér, viaszos, nehéz jázmin, és vaskos, tömör ylang-ylang kettőse, ami mellett valami furcsa (szintetikusnak ható) aquás jelleg jelenik meg, ami valószínűleg a vízijácintnak köszönhető, amit még soha nem éreztem, de a virág illatának leírása alapján erre következtetek.
Szívillatában nincs tömjén, helyette az áthatolhatatlan ylang-ylang, jázmin függönyön át némi tubarózsa, gardénia dereng, és ad plusz krémességet az illatnak. Bázisát melengető pézsma, szintetikus érzetű, halványan pislákoló ámbra, és egy minden fantáziát nélkülöző hétköznapi vanília akkord alkotja, amin az édes, krémes, nőiesen elegáns virágözön terpeszkedve trónol, nagyjából az idők végezetéig. A névadó könnyed, gyümölcsösen édeskés frangipánit kizárólag a teljes leszáradáskor sikerült fülön csípnem néhány pillanatra, akkor is nagyon el kellett engedni a fantáziám, hogy legalább egy mikronnyi mennyiséget érezzek belőle.
Hihetetlenül tartós, rendkívül jó hatósugárral rendelkező illat, egy fújásnál több úgy érzem komplett, fojtogató migrén lenne, három napos sötét szobában fetrengéssel (szóval óvatosan kell bánni az adagolással).
Férfiakon el sem tudom képzelni, egyértelműen női illat, minden maszkulin árnyalat nélkül.

Orientális besorolásával, ahová gondolom a tömjén miatt került, nem értek egyet. Egyszerű, kilométeres légteret uraló tömény, édeskés virágillat, amiben sem tömjén, sem egyéb orientális jelleg nincs. Makulátlan eleganciát kedvelő, konzervatív lelkületű, izgalmakat kerülő virágrajongóknak mindenképp érdemes kipróbálni, valamint megfelelő esküvői illat lehet, én a kócosan rohanó, kaotikus hétköznapjaimban remekül elvagyok nélküle. (Jellegében Annick Goutal Songes parfümjére hasonlít, bár annál harsányabb, töményebb, kevésbé kidolgozott kompozíció.)

Illatjegyei:
  • közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes), ibolya levél, narancs
  • jázmin, tömjén, ylang-ylang, frangipáni
  • ámbra, pézsma, vanília 


kép: Kathe Fraga


https://www.facebook.com/illatpiramis

2016. október 7., péntek

Krasznaja Moszkva (Novaja Zarja) 1925

forrás: parfumo.de (Gold)

illatcsalád: ciprus-virágos

alkotó: Auguste Michel

Mikor elhatároztam, hogy írok erről a hírhedt és rettegett parfümről, akkor még csak az vezérelt, hogy megdöntsem a "büdös, mint a Krasznaja Moszkva" kezdetű ostoba téveszmét. Arra menet közben jöttem rá, hogy mennyire hálás téma ez, mert annyi érdekességet találtam vele kapcsolatban, hogy komoly tanulmányt lehetne szentelni ennek a finoman fogalmazva szélsőséges érzelmeket kiváltó nagyasszonynak (vagy ahogy sokan hívják, "nyanyának").

Henri Brocard és felesége Charlotte
Eredete nagyon régre, egészen a cári Oroszországba nyúlik vissza,
Henri Brocard (nem keverendő össze a kortársaként szintén híressé vált matematikussal), az orosz honba költözött francia illatszerész nevéhez köthető, aki 1864-ben alapította illatszerboltját Moszkvában (Brocard Parfüméria).
Kezdetben olcsó pipereszappanokat árult, majd vezető illatszerésze, Auguste Michel segítségével 1913-ban az utolsó orosz cár II. Miklós (Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) feleségének, Alekszandra Fjodorovnának elkészítették a "Le Bouquet Préféré de l'Impératrice", vagyis a "Cárnő kedvenc csokra" nevű parfümöt, ami tulajdonképpen a Krasznaja Moszkva ősanyjának tekinthető.
Mikor elérte az államosítás a céget, "5-ös számú Szappanfőző Üzem"-re redukálódott, majd Auguste Michel javaslatára, akinek szépérzéke nem bírta ezt a csúfságot, Novaja Zarja (Új Hajnal) lett a neve, a cárnő csokrát pedig Vörös Moszkvára (Krasznaja Moszkva- Красная Москва) keresztelték.
1924-ben az akkori illatszergyártásban megjelent technikai újításokat/változásokat figyelembe véve reformulálták az illatot, az Oroszországban maradt Auguste Michel vezetésével (aki az eredeti verziót birtokolja, annak komoly érték van a kezében, és én mérhetetlenül irigylem ezért).
Hatalmas sikerének titkáról (most is gyártják, jelenleg is az ország fő szuvenírjének számít) vaskos értekezést lehetne összeállítani, mint ahogy a vele kapcsolatos sztorik száma is végtelen. Pár érdekességet összecsemegéztem róla (gigantikus lesz ez a bejegyzést, de nem baj):
  • a legenda szerint Brocard-nak volt egy vetélytársa a városban a Rallet Parfüméria, ahol Ernest Beaux pedig "Katalin csokrát" készítette el, amiből később a Chanel No.5 lett
  • a reformulált változat évek alatt érte el végső formáját, amit Molotov felesége, Polina Zsemcsuzsina (Polina Molotova) választott ki, aki 1930-32 között volt a vállalat vezetője
  • olyan olcsó volt, hogy a mosdókban automatákból lehetett pár kopejkáért fújni belőle, az alkoholtilalom alatt álló Finnországban ezt úgy használták ki, hogy volt egy tablettájuk, amire ha ráspriccelték, valahogy felerősítette az alkohol hatását, és ha nem is olyan tisztességesen mint a vodkától, de azért rendesen be lehetett rúgni tőle
  • a parfüm egyik "arca" az első űrhajósnő, Valentyina Tyereskova volt
További cikkek, fotóritkaságok ITT, ITT és ITT

A Novaja Zarja jelenlegi kollekciójában 220 parfüm szerepel, legutóbbi illatuk a Love me, 2014-ben jelent meg.


A Brocard illatszergyár bejárata 1893-ban.

Mai változata nem felel meg eredeti ciprus-virágos besorolásának, mert nincs az alapban tölgymoha, ami a klasszikus chypre kategória egyik feltétele (másik a citrus a fejjegyben, ez a bergamottal stimmelne), azonban tiszteletből, kicsit lazábban értelmezve a tudományt talán megengedhető, hogy maradjon az eredeti illatcsalád. Ha nagyon szőrözünk, akkor rendszertanilag úgy vélem simán virágosként kezelendő.

Kezdete édeskés, korianderes, enyhén aldehides fejillat, amelyben pár másodperc múlva már mutatkozik a szegfű erőteljes, bódító illata, halványabb, de azért még kellően plasztikus édes rózsával, és krémes jázminnal karöltve. A szívillat édes, markáns aurája a kissé erőszakos ylang-ylang belépésével teljesedik ki, itt bevallom nem rajongtam érte túlzottan, szerintem ez az a fázis ami sokaknál kiveri a biztosítékot (hogy azután fanyalgó tömeggé verődve rossz hírét keltsék ennek az egyszerű, de számomra szépséges szláv virágszálnak).
Az alapillat megjelenése a tonkabab felbukkanásával kezdődik, majd jön a púderes írisz, és egy teljesen szimpla, minden izgalmat nélkülöző vanília akkord, aminek annyi szerepe van, hogy tovább édesíti, kicsit árnyalja a tonka szintén édes kumarinját.
Ha eddig nem sok izgalom mutatkozott, akkor ez pont így marad a továbbiakban is, annyi történik, hogy az édes bázison az írisz púderessége pulzálva felerősödik, és meglehetősen sokáig, simulóan kíséri viselőjét, közepes hatósugárral működve.
Összességében annak tudnám ajánlani aki szereti a régies, virágosan édes, púderes parfümöket, amelyekben minden tömör nehézség ellenére van egy kis lebegő, áttetsző könnyedség. Mértékkel kell fújni, rá fokozottan igaz a "kevesebb néha több" jelige.
Ha találkoztok vele próbáljátok ki bátran (egy fújás messziről!), ne higgyetek a rémtörténeteknek, mert úgy gondolom a Krasznaja Moszkva egy szép, tiszta összetevőkből készített parfüm, ami talán nem a legszofisztikáltabb kidolgozás, de mindenképp figyelemreméltó, ikonikus alkotás, ami őszre-télre melengető választás lehet. 

Ha lesz rá lehetőségem az Ebay-en vadászni fogok egy kis üveges régi változatot, plusz egy rózsás Kreml minit.
A Guerlain L'Heure Bleue és Apres L'Ondee illatára pedig valóban hasonlít, ha valaki azokat szereti, úgy gondolom nem foghat vele nagyon mellé.

...lila felhőpamacs alkonyi nap elé úszása, fehéren szálló púder lebegése, tömött szegfűszirmok mélyvörös rojtossága, puha test szemérmesen romlott, forró bujasága...




Illatjegyei
  • aldehid, koriander, bergamott, neroli
  • szegfű, jázmin, rózsa, ylang-ylang
  • írisz, tonkabab, vanília

fotó: Ruslan Lobanov




2016. október 4., kedd

Ambre (Reminiscence) 1970


illatcsalád: orientális-fás

A Reminiscence házat 1970-ben alapította egy francia házaspár, Zoe Coste és Nino Amaddeo. Kezdetben csak színes ruhákat, és ezüst ékszereket árultak apró butikjukban, de pillanatok alatt rájöttek, hogy az illat fontos tartozéka egy-egy öltözetnek, ezért gyorsan összehoztak három monotematikus illatot Ambre, Musc, és Patchouli néven. 
Családi vállalkozásként működnek, Zoe 2007-ben történt, agyvérzés miatti halála után, apjukhoz csatlakozott két gyermekük, Lilla Amaddeo mint kreatív igazgató, és Sebastien Coste, aki a Thaiföldi ékszerkészítő részleg vezetője lett.
Összesen 39 parfüm van a jelenlegi repertoárban, ami egészen visszafogott szám az eddigi 46 évnyi működés alatt.
Különféle témákat érintő kollekcióik párhuzamosan futnak egymás mellett, monotematikus illataik a főbb alapjegyeket járják körül, a pacsulit, vaníliát, pézsmát, tonkát. A "Histoire de Fleurs" darabjai a rózsát és tubarózsát állítják a középpontba. A "Les Notes Gourmandes" az édességek gyűjtőhelye, a "Rem" pedig az aquás illatok rajongóinak lett kitalálva.

Az Ambre kezdete tetszetősen kesernyés muskátli, és kissé gyógyszeres benzoin keveréke, amely mellett a tonka édeskés kumarinját is határozottan érzem (bár elvileg nincs benne). Fanyar, karakteres nyitány, amiben a szegfűszeget ha megfeszülök sem tudom utolérni, bár valami fűszeresség rezonál a háttérben, de sajnos nem jöttem rá mi az.
A szívillat bontakozása a fás jegyek megjelenéséről szól, ez főként kicsit karcos szantál, füstös guaiac fa, aminek a füstölésben besegít némi csontszáraz vanília, majd felvillan pár pillanatra a szintén száraz, fekete, földes pacsuli, hogy azután az egészet gyakorlatilag teljesen elnyomja az alapillat mindenre rátelepedő aurája, amely tulajdonképpen a labdanum balzsamos gyantája, és egy torokkaparóan száraz ámbrás bázis kettőséből tevődik össze.
Itt volt az a fordulat, mikor az addig viszonylag kellemesen melengető orientális balzsamosságot felváltotta valami fojtóan poros, száraz, rideg jelleg, ami addig erősödött, míg számomra már egyáltalán nem volt élvezhető.
A teljes leszáradáskor megjelent némi szintetikus jelleg (viszont addigra már annyira nem tetszett, hogy mindegy volt), de azért összességében alapvetően tiszta jegyekből összerakott, abszolút uniszex őszi-téli illat, hatósugara és tartóssága több mint kiváló (egy fújás messziről bőven elegendő), aki kedveli a szaharai port, némi ámbrával tálalva, annak jó választás lehet. 
Engem sajnos egy kiadós migrénnel ajándékozott meg, úgyhogy a továbbiakban kerülni fogom a társaságát. Ettől függetlenül nem ment el a kedvem a Reminiscence illatoktól, és bár nem most ősszel lenne itt az ideje, de a közeljövőben mégis tervezem, hogy az aquás sorozatukkal és a Pacsulival megismerkedem (ami reményeim szerint nekem tetsző mély, földes pacsuli lesz).


Illatjegyei

fotó: Harry Gruyaert


https://www.facebook.com/illatpiramis

2016. október 1., szombat

Kenzo Jungle le Tigre (Kenzo) 1997


illatcsalád: orientális-fűszeres

alkotó: Dominique Ropion

üveg: Joel Desgrippes

A Kenzo házat az 1939-ben, a japán Hyogo Prefektúra területén fekvő, Japán legszebb várkastélyának otthont adó Himedzsi (Himeji) városában született Kenzo Takada alapította 1970-ben, Párizsban.
A szülői ház nagy hatással volt egész életére és művészetére, apja hagyományőrző teaházában már gyerekként szívta magába a tradicionális japán művészet sokszínű árnyalatait.
Hazájában tanult divattervezést, majd miután bezsebelte a So-En magazin rangos díját, rá pár évre (1964-ben) Párizsba költözött, itt még további inasévek következtek, majd 1970-ben megnyitotta első butikját, ahol már saját kollekcióit árulta.
Első illata 1978-ban jelent meg King Kong néven, természetesen meglovagolva a film sikerét, majd 10 év múlva 1988-ban már saját neve alatt a második (ez a Kenzo első hivatalos illata), amelynek üvegét az általam igen nagyra tartott Serge Mansau tervezte.
1993-ban Takada leköszönt, az LVMH nevű mammut felvásárolt mindent, ő pedig a továbbiakban másik hobbijának, a festészetnek szenteli idejét (Párizsban több kiállítása is volt).



A "tigris" halkan lapuló, puha, poros talpú lépteivel az 1998-as tigris évét köszöntötte, simulása előző évi rokona, a dübörgően harsány elefánt pontos ellentéte.

Nyitányában kerestem a savanykás citrusos jegyeket, de nagyon furcsa bergamottosan kesernyés kezdete van, amiben inkább a mandarinok reszelt héjának fanyarsága dominál, áttetsző fahéjaldehid függönnyel beborítva.
A szívillat kibontakozása a fahéj vaskosabbá válásával kezdődik, majd megjelenik és egyre erőteljesebbé válik a virágos akkord, ami nekem inkább a tömör, viaszszerű ylang-ylang dominanciája, de valószínűleg a könnyed, barackos osmanthus lágyítja meg annyira, hogy ne érezzem kellemetlennek (mert nem igazán szeretem ezt a jegyet).
Alapja melengető ámbra, kardamom, porszerű, csípős fahéj, enyhén füstös, fás vanília, amely hamar bőrközelivé válik ugyan, ám cserébe elég sokáig kitart. A teljes leszáradásán végigvonul egy érdekes krémesség, ami nem az ylang-ylang fejfájdító tolakodása (sajnos az is ott rezeg a háttérben), hanem valami simuló fás jelleg, ami valószínűleg az Indonéziában őshonos Massoia fa olajának kényeztető simogatása.
Erőlködhetnék még az elemzéssel, de az a helyzet, hogy ebben az illatban nincs több, ez a buddhista egyszerűség elnagyolt, karakteres körvonala. Gondolom most sokan felhördülnek majd, de ez egy végtelenül unalmas, viszont elég kellemes őszi, uniszex parfüm, aminek értékét a jó öreg nosztalgia faktor repíti az egekbe. 
Akkor nyúlok érte ha nyugalomra vágyom, és valami mélázó, puha sálba burkolózó merengésre.
Olyan mint egy Csehov mű, amiben lineárisan nem történik semmi, mégis minden mozzanatnak súlya van.
Van benne valami fülledten dohos, halványan elmosott, sápadtan meztelen, titokzatos szomorúság.

(Beszerzése kicsit körülményes, pár éve megszűnt. Ebay és egyéb bolhapiacokon lehet reménykedni nem túl drága jófogásban.)



Illatjegyei
  • mandarin, narancs, japán kumkvat (törpe mandarin)
  • kínai osmanthus, ylang-ylang
  • ámbra, fahéj, indonéz Massoia fa


fotó: Miroslav Tichý 



2016. szeptember 3., szombat

Soir de Lune (Sisley) 2006


illatcsalád: ciprus-virágos

alkotó: Dominique Ropion

üvegterv: Bronislaw Krzysztof

Ezt a mintát sokáig fanyalogva tologattam, mivel szerintem változtattak a parfüm összetételén (ami nekem szokás szerint persze nem tetszik), de úgy döntöttem mégis írok róla, hogy legyen egy kis aktualitás is a blogon. Szóval ez a boltokban jelenleg fellelhető formula (dobpergés).
Tervezem a főbb Sisley illatok vintage minijét majd beszerezni, de tartom magam a havonta 1 mini (főként az ebay-ről) keretemhez, ha pedig fújóst is veszek az adott hónapban, akkor egyet sem rendelhetek (valahogy kordában kell tartani a már így is káoszt okozó mániám). Régi illatai közül az 1974-es Jean-Claude Ellena féle Eau de Campagne érdekelne épp legjobban (ha valaki tud mintát adni belőle az gondoljon rám).


Dominique Ropion több nekem tetsző illatot tervezett, Alexander McQueen My Queen, Burberry London, Caron Aimez-moi, Dior Pure Poison, Frederick Malle Portrait of a Lady, Givenchy Ysatis, elefántos és tigrises Kenzo, Ralph Lauren Saphari, Thierry Mugler Alien, és még pár YSL Paris flanker, amiket nem ismerek, de biztosan jók (az eddig megismert összes Paris flankert imádom). Szóval ezt a kedveltekre redukált listát nézve mestere a virágoknak, plusz jól bánik az orientális jegyekkel, illatai egyediek, különlegesek (bár a Lancome La Vie Est Belle és annak ezer változata is az ő lelkén szárad).

A Soir de Lune üvegéről nem sokat tudok mondani, az összes Sisley külseje tetszik, a tervezője ugyanaz a nyelvtörő nevű lengyel szobrász mint az Eau de Soir-nak (oldalának linkjét az első Sisley posztban belinkeltem, érdemes nála szétnézni mert szép dolgokat alkot).

A parfüm kezdete fanyar bergamott bázis jó alaposan megfűszerezve. Főként szerecsendiót és koriandert érzek, egyéb citrusokat sehol, bár lehet, hogy az a halvány édesség ami van benne az a mandarin műve, de magamtól nem tudnám beazonosítani.
Pár pillanat múlva torkot csiklandozva megjelenik a méz akkordja, ami nem selymesen édes, hanem kicsit karcosabb érzet, mint mikor egy teli üveg mézbe szippantunk, amire valószínűleg ráerősít a bors olaj is (sosem szagoltam még bors illóolajat, ezt pótolnom kell). Következő felvonásban belép a pacsuli és innentől kezdve elég markánsan átveszi az irányítást (konkrétan a második felvonás a pacsuliról szól). Sajnos ez nem az a földesen sötét jegy amit szeretek, hanem a kicsit élesebb, zöldebb mainstream verzió (amit már nem annyira kedvelek).
A szívillat nagyon érdekes, mert a megjelenésétől két szálon futónak érzem a történetet, nincs összeolvadás, hanem két oldalra szakad az egész, és van a pacsuli, mellette pedig a nagyon enyhén édes-krémes rózsa, jázmin erőlködik, a fűszer fázisból itt ragadt, és eléggé megizmosodott korianderrel.
Körülbelül fél óra múlva előbukkan egy szinte említésre sem méltó mohás felhang, jóféle szantállal keverve. Itt kellemesen karcossá válik, ami nagyon jót tett neki, mert így sikerült fenntartania a már pont lanyhuló, a moha hiánya miatt kicsit elkedvetlenedett érdeklődésem.
A harmadik felvonás megoldja a kettősség problémáját és meghozza az összhangot (itt tényleg nagyon hasonlít Jean Couturier Coriandre nevű parfümjére, ami szerelem volt első szippantásra). Végjátékának jellemzői a nem túl zavaróan érdes szantál, minimálisan púderes írisz, pézsma, még mindig jó sok koriander, pacsuli és a finisben kicsit erőre kapott tölgymoha, amitől mégis valamennyire vintage érzete lesz, és ez megmenti attól, hogy mérgemben jól leírjam szegényt (meg persze attól, hogy a chypre kategóriából hajszál híján kipateroljam).

Összességében nem rossz, bár a pacsuli zavart, nem szép/tiszta akkord. Elegáns, régi és modern elemeket ötvöző illat, aminek a tartóssága 4-5 óra (ruhán több), hatósugara jó, 2-3 órán át intenzív felhőt von viselője köré. Emlékeim szerint a régebbi tölgymohásabb volt, ezt lecsökkentették, és a helyére betoltak egy kis plusz pacsulit, ami nem tett jót neki.
Nem került a kedvenc Sisley-k közé, a vintage Eau de Soir-t meg sem közelíti, de azért érdemes kipróbálni, mert a jelenlegi piacon fellelhető cukrosságok közt igazi kuriózumnak számít (90%-ban tiszta, szép összetevőkkel).


Illatjegyei:
  • szerecsendió, koriander, mandarin, feketebors olaj, bergamott, citrom
  • mimóza, írisz, májusi rózsa, őszibarack, jázmin, gyöngyvirág
  • pacsuli, méz, szantál, pézsma, tölgymoha


kép: Andrea Pramuk


https://www.facebook.com/illatpiramis

2016. augusztus 29., hétfő

India Hicks Island Nights (Crabtree & Evelyn) 2009


illatcsalád: virágos-gyümölcsös

A Crabtree & Evelyn ezúttal jól megtréfált, India Hicks nevét nem ismertem, és azt hittem ez egy sötéten fűszeres indiai csoda lesz, de tévedtem.
India Hicks egy angol divatmodell, aki hátat fordítva Londonnak felújított egy épületet a Bahama-szigetek egyik aprócska, mindössze 8 km2-es, rózsaszín homokkal díszített tagján Harbour Szigetén, és ott hotelt működtet (természetesen csillagászati áron kiadva szobáit). A hölgy egyébként a brit királyi család tagja, Károly másod unokatestvére, így Dianával kötött házasságakor ő volt az egyik koszorúslány. 2011-ben Vilmos és Catherine Middleton frigyén már csak a kommentátori poszt jutott neki, a nyoszolyólány szerepet meghagyták a hamvasabb csirkéknek.
A Karib térség alaposan megihlette, iziben 3 könyvet is írt a témában Island Life, Island Beauty, Island Style címmel. Ezek szép képekkel illusztrált kötetek nagyjából a semmiről, amelyekben lakberendezési tanácsokkal szolgál, valamint a víz melletti meditáció jótékony erejét, a helyes életmód, nyugalom és mérhetetlen jólét boldogító hatásait boncolgatja (köszönjük) ha valaki egyszer belebotlik és öt kilométeres körzetben épp nincs jobb olvasnivaló, lapozzon bele bátran.
Saját neve alatti webshopjában szépségápolási termékeket, ékszereket, fura függönyrojtszerű valamiket, sálakat és méregdrága táskákat forgalmaz.


Ha benne volt a keze, akkor mindenképp dicséretet érdemel az üvegért, mert elég szépre, elegánsra sikeredett (mondjuk egy magát lakberendezőnek is valló tervezőtől úgy vélem ez alap követelmény).
A parfümben a Karib térség illatait próbálták összeszedni, a fehér és lila orchideát, az éjjel pompázó jázmint, a pálmalevél zöldjét stb.

A felkenés utáni pillanatokban  a fanyar bergamott és pár csepp narancsillat dominál (nem narancsvirág, hanem a gyümölcs szénsavas, fantaszerűen édes leve), majd körülbelül egy perc múlva megjelenik egy zöldes, enyhén púderes akkord, ami főként az írisznek köszönhető, majd pár pillanatra beköszön az ibolya kicsit fémes akkordja, amelybe kesernyésség vegyül, ami lehetne akár a narancsvirág is, de nem az, hanem valami szintetikus, poros jelleggel kevert nemtudommi.
Van benne egy szintén nem tetsző élesség, ami azt hiszem a pacsulinak köszönhető, és egyes fázisoknak maszkulin hatást ad (ebből következik, hogy szerintem uniszex). A trópusi gyümölcsöket kerestem, de a narancson és talán egy kis ananászon kívül nem találtam semmit, valami édeskés gyümölcsös jellege van ugyan, de nem éreztem annyira markánsnak mint írják.
A teljes leszáradás a pacsulis, púderes, fás (főként szantálos) vonalról szól, itt van egy rövid kellemes időszak, majd belép egy újabb furcsaság, valami mentaszerű, ami a fanyar púderességgel teljesen elnyomja a háttérben némi műpézsmán vergődő halovány jázmint.

Összegezve szintetikus, érthetetlenül kaotikus, Istennek hála felejthető illat, ami a világon semmit nem mozdított meg bennem, kevés volt a mintámban azt elhasználtam, de ennyi elég volt belőle (kár, mert az üvege tényleg szép). 
Lelőhelye: főként ebay (itthonról kivonult a Crabtree, de ha lenne akkor sem lehetne kapni, mert ez a parfüm még előtte megszűnt.
Fogalmam sincs, hogy ilyen illata van-e ennek a gyönyörű helynek (remélem nem), pár hétig mondjuk szívesen lógatnám a lábam ezen a felháborítóan romantikus rózsaszín parton, mindenféle éjjeli jázminokat és bármilyen színű orchideákat szaglászva, hűs mentás koktélt szürcsölve, akár még egy ilyen szintetikummal is nyakonöntve.





Illatjegyei
ibolya, orchidea, jázmin, afrikai narancsvirág, fás jegyek, pézsma, zöld jegyek, pálmalevél, írisz, egzotikus gyümölcsök, bergamott