2016. augusztus 22., hétfő

Un Crime Exotique (Parfumerie Generale) 2006

fotó forrása: Annie (parfumo.net)

illatcsalád: aromás-fűszeres

alkotó: Pierre Guillaume

Lehet, hogy már említettem valamelyik bejegyzésemben, hogy elkezdtem a mintáim/fújósaim felszámolását (és ez nem csak a költözésem előtti állapot, hanem szeretném ha kevesebb tárgy venne körül, mert egy ideje zavar a sok apróság amivel elárasztottam a lakásom/lelkem). Persze néha belefutok abba a hibába, hogy a száműzni kívánt dolognak esze ágában sincs menni, és csak nagyobb méretűvé transzformálódva terpeszkedik továbbra is immár kiemelt helyen a polcomon.
Ennek az illatnak is valószínűleg ez lesz a sorsa, mert tegnap mikor előkotortam az Un Crime Exotique (Egzotikus bűncselekmény) mintám és teljes nyugalomban magamra kentem (fahéjas illat... biztos unalmas, de most kicsit hűvösebb van jó lesz... nagy baj nem lehet), majd eltelt negyed óra, mikor is beütött a szer, és este már azon törtem az agyam, hogy honnét szerváljak ebből egy hektó mennyiséget (de minimum 10 ml-t). Ennyit a szanálásról. Általános konklúzió: mániákus ember ne akarjon rendet rakni, viselje türelemmel, méltósággal a kuplerájos bolondériáját.

A Parfumerie Generale 2002-ben indult, alapítója a vegyész végzettségű, francia Pierre Guillaume, aki nagyon haladó szellemben mindenféle számomra a boszorkányság határát súroló technikai újításokkal (is) tervezi illatait (pl. a Coze és az Eau de Circe az úgynevezett "photo affinage" eljárással készült, amikor az ultraibolya sugárzással machinálnak valamit, ami tökéletesre csiszolja a végeredményt.) A cég rövidítése a "PG" egyébként Pierre monogramja is, kicsit nárcisztikusan játékos fiú ez a mi vegyészünk (aki szerintem Kilian-ra hasonlít, úgy tűnik nem csak külsőleg).

Jelenleg 48 illat van a repertoárban, két szálon fut a kollekció, egyik a számozott részleg ami állandó, és van a Private Collection ami limitált, tehát főként a mániákus gyűjtőket (jelen!) célozza.
Többféle mintakollekció kapható a honlapján ITT, amiből most sajnos a "PG" 29 darabját bemutató doboz (29x1,7 ml fújós minta) ugyan épp nem kapható, de remélem pótolják a közeljövőben, mert szerintem rendelni fogok (+15 euro a szállítás)... mondom rémes a rendrakás. Minták egyébként még az ALZD és Luckyscent oldaláról is rendelhetők (ez mondjuk pont nem, mert már megszűnt, de ebay-en akár üveges változatra is van esély)

Na de térjünk rá az illatra, aminek a kezdete egy szépséges fahéjaldehid akkord, szegfűszeg, kardamom, leheletnyi csípős gyömbér, szerecsendió, és áttetsző ánizsaldehid háttér. Tömör, mégis légies nyitány, picit csípős, erőteljesen fűszeres édességgel. Különleges oximoron. Nehézkes könnyedség, ami a legnagyobb vintage illatok művészete. Olyan mintha egy vaskos alapon valamiféle könnyed felhő lebegne, ami melengető aurát von viselője köré.
A fejillat lecsengése után előbukkan az osmanthus virág, ami pont jókor érkezik az elillanó aldehidek helyére, hogy egy hajszálnyi könnyedséget hozzon a tömör fűszerek közé. Majd megjelenik a teás akkord, aminek az illat az aromás besorolást köszönheti, ugyanis főként két komponens alkotja, a kesernyés, doppingszerként is számon tartott serkentő, latin-amerikai gyógynövényes matétea, és az általam rajongásig szeretett nyugtató, tejes, indiai masala chai, ami olyan szépséges, hogy második napja nem térek magamhoz az ámulatból (figyelitek itt is ezt a mesteri kettősséget, ezt az egyensúlyt teremtő harmóniát?! Jin és jang. Tökéletes!)
A leszáradás során bőrre simul, a selymes masala felerősödik, halványan megjelenik a szantál és szerintem a pézsma mindent összefogó alapja, amitől komfortos, kényelmes, relaxáló hatása lesz.
Összegezve: fahéjas, fűszeres karácsony, tejes-teás édesség, uniszex, rövid ideig gyógynövényes, ürömszerű kesernyésség, tiszta alapanyagok, mesteri melegségben összeolvadás. 
Világok találkozása, az az ünnep mikor a kereszténység karon fogja a hinduizmust, és meglátogatnak egy taoista szerzetest.
Tartóssága 6-7 óra (fújva szerintem több), hatósugara kezdetben gyilkol, majd körülbelül egy óra múlva kellemes, nem harsány, de jól érezhető illattá válik.
Beszerzése sajnos nekem is fejtörés, komoly érdeklődőknek az imát ajánlanám (ha a parfüm ideológiáját nézem, istenekből széles a repertoár, bármelyiket tudnám javasolni).

...barnásvörös por, opálos, halványsárga világosság, forró csészét szorongató kéz melege, tejes gomolygás, párás üveg otthonos, fényt törő játékossága...



Illatjegyei
  • fahéj, csillagánizs, masala tea
  • kínai osmanthus, mézeskalács, matétea
  • tea, vanília, szantál


fotó: Saul Leiter



https://www.facebook.com/illatpiramis

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése