2017. május 6., szombat

Amouage Opus III (Amouage) 2010


illatcsalád: orientális-virágos

alkotó: Karine Vinchon Spehner

Az Amouage ház 1983-as alapítása, az ománi szultán nevéhez fűződik, aki azzal a nem titkolt szándékkal fogott bele az illatszerek készíttetésébe, hogy hazájának parfüm művészetét széles körben népszerűsítse. Fogta a legdrágább alapanyagokat, majd Guy Robert parfümőr (Dioressence, Caleche, Equipage, Madame Rochas) kezébe adta őket, hogy készítsen belőlük egy olyan illatot, amivel a hozzá látogató államfőket büszkén megajándékozhatja. Így született első illatuk a Gold (ami a Chanel No.5 keleti köntösbe bújtatott változata), majd ezt követte ezidáig 78 másik.
Nagyjából évente adnak ki egy-egy új illatot, a többnyire uniszex niche világtól kicsit különcködően félreállva, általában női-férfi párban (az Opus III pont uniszex, de nem ez a jellemző rájuk).
Üvegei is valamiféle nemzeti értékeket őrző szellemben készültek, mert a női illatok kupakját a Ruwi mecset kupolája, a férfi illatokét pedig a hagyományos arab tőr, a khanjar markolata ihlette. 
A Library kollekció jelenleg 10, római számokkal katonás sorrendbe állított illatból áll, elnevezése a szerénység leghalványabb jele nélkül, a könyvtárak széles ismeretanyagára, művészi értékekben, szakirodalmi téren páratlan voltára utal.

Az Opus III alkotója az ISIPCA egykori növendéke Karine Vinchon Spehnerakinek nevéhez fűződik például az Amouage Interlude Woman, Memoir Man; L'Artisan Coeur de Vetiver Sacre, Jatamansi; Terry de Gunzburg Flagrant Delice, Parti Pris, Ombre Mercure.

Ezzel az illatával bajban vagyok, mert nem igazán tudom elemezni. Annyira monotematikus hatású, hogy elkerekedett a szemem mikor megláttam mennyi mindent kellene/lehetne érezni benne.
Erőteljesen fűszeres, kicsit kesernyés, fémes, édeskés ibolyaillat, ami összességében olyan hatású, mintha minden összetevőt valahogy túladagoltak volna, és ettől főként a kezdetekor már-már az élvezhetetlen kategória határát súrolja. Annyira tömör és vaskos, hogy az én orrom számára egyszerűen nem szedhető elemeire. Van benne egy eleinte vékony, majd egyre vaskosabbá váló púderes vonal, és valami fura fémesen éles, és üvegszerűen hideg szintetikusság, ami szinte nem engedi, hogy bármilyen élőlényre asszociáljak róla (legfeljebb Miranda Priestly-re püspöklilában, amint fátyolos, megsemmisítő hangon azt mondja "Ennyi!"). 
Ami viszont folyton felrémlik ha magamra permetezem, az a sűrű sötétlila tinta kiömlő képe, illetve egy hűvös, lila üveggolyó fém asztalon gurulása.
Mindvégig dominánsan ibolya marad, itt-ott zöld, gyantás, fémes, fanyar, púderes, fás elemekkel díszítve. Ugyanaz a kezdet mint a vég (ez akár filozófiai tartalom is lehetne, de félek nem az), a halkuláson kívül a világon semmi változást nem tapasztaltam.
Elegáns, modern, hűvös illat, aminek tartóssága és hatósugara kiváló.



Illatjegyei

  • mimóza, szerecsendió, szegfűszeg, festő rekettye (Genista tinctoria), kakukkfű
  • jázmin, afrikai narancsvirág, ylang-ylang, ibolya
  • pézsma, szantálfa, guajakfa, virginiai cédrus, benzoin, papirusz, illatos ábelfű/ ábelmósusz (Abelmoschus moschatus), vanília


kép: Meryl Streep- Miranda Priestly (Az ördög Pradát visel) 

2017. április 29., szombat

Quelques Notes d’Amour (Yves Rocher) 2014


illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Domitille Bertier

Bármilyen szeszélyes, néha ősznek álcázottan fagyos is ez a tavasz, nálam április környékén akkor is előtérbe kerülnek a rózsás parfümök (bár ezt pillanatnyilag meghazudtolja, hogy múlt héten végig az Amouage III. volt rajtam, amivel beadtam a derekam, és alkalmazkodtam az aktuális időjáráshoz).
Ez az Yves Rocher illat nem magam miatt kedves, hanem a húgom illata. Az ő vékonyka, légies balerina alkatához, sálakkal, vörös rúzsokkal, és egyéb nőies kiegészítőkkel finomkodó, építészet és egyéb művészetek iránt rajongó arisztokratikus, érzékeny művészettörténész lényéhez tökéletesen passzoló alkotás.
A dolog további érdekessége, hogy amint látom az illat alkotója is nagyon hasonló karakter, külsőleg legalábbis mindenképp.

Domitille (Michalon) Bertier a versailles-i ISIPCA-n végzett, majd 1994-ben csatlakozott a New York-i IFF csapatához, ahol 2007 óta Senior parfümőr. 
Egy rövidke, de érdekes interjút ITT olvashattok vele.
Számos neves "orral" dolgozott, ilyen például Olivier Polge, akivel úgy tűnik kedvelik egymást, mert eddig összesen nyolc illatot iparkodtak össze (pl. Cacharel Liberte, Noa Perle, Davidoff Hot Water, Van Cleef & Arpels Midnight in Paris, ami nevével és gyönyörű bőrös voltával az én múlhatatlan szerelmem, Viktor & Rolf Flowerbomb). Max Gavarry a Gres Air de Cabochard, Clement Gavarry pedig a Just Cavalli for Him alkotásánál volt a társa.
Önálló munkái közé tartozik többek között a Balenciaga B (és annak még pár változata- Skin, Intense), a Chloe Eau de Fleurs Lavande, a tavalyi szezonális Escada, a Fiesta Carioca, a Lanvin Me, és a Jeanne Lanvin Couture, egy aldehides-pacsulis pézsmás Thierry Mugler, a Miroir des Secrets, és a Flowerbomb Bloom. A teljes repertoárt megnézhetitek ITT, a fotó szintén innét származik.
A Quelques Notes d’Amour 2015-ben elnyerte a legjobb saját márkás parfümnek járó FIFI díjat, valamint ugyanebben az évben az Yves Rocher közönségkedvencének címét. 

Az illat nyitánya összetettebb benyomást kelt mint amit az ismert illatpiramis alapján várnánk, mindent érzek benne, de bergamottot és rózsaborsot pont nem. Nagyon gyümölcsös, könnyeden édes, fiatalosan vidám és dinamikus, szerintem zömmel málnás kezdet jellemzi, amiben szofisztikáltan már a rózsa halvány púderessége sejlik. 
Innét már nagyjából sejthető, hogy egy ifjú, huncut úrilánnyal van dolgunk, és nem egy komoly, érett dámával.
A szívillat megjelenése intenzíven előtérbe hozza a Szíriából származó, Európába valószínűleg a kereszteslovagok által hozott, 2013-ban Németországban az év gyógynövényének választott damaszkuszi rózsát, ami a mainstream pacsulival karöltve egészen hosszú ideig egyeduralkodóvá válik a leszáradás folyamatában.

A kissé karcos fás jegyek a szívillat végétől egyre jobban megfigyelhetőek, de az összhatás soha nem lesz férfias, mert a lágy, nőies, rózsás púderesség nem enged teret a maszkulin irányba tolódásnak. A benzoint közel sem érzem olyan markánsnak mint ahogy egyes fórumokon megjelenik, sőt ha őszinte akarok lenni egyáltalán nem is érzem. Van benne egy pici kesernyés felhang, de az inkább olyan benyomást kelt, mint a frissen vágott szár harmatos zöldessége. Valamint érezhető benne némi gyantás felhang, de azt pedig inkább a mexikói Amyris gyantájának gondolom. Az alapillat vége felé a púderesség dominál, melyben mintha pézsmát vélnék felfedezni, ez a fázis a simuló elhalkulásról szól, mely elegáns befejezése ennek az illatnak (itt sajnos némi szintetikus jelleg is felbukkan, ami még bőven a tűréshatáromon belül mozog, de kétségtelen, hogy nélküle jobb lenne a lecsengés). 
Tartósságát és hatósugarát közepesnek mondanám, orientális-fás besorolása tökéletesen helytálló. Női illat, ami kihozza a maximumot ebből az árkategóriából.




Illatjegyei
  • bergamott, rózsabors
  • damaszkuszi rózsa, guajakfa, pacsuli
  • cédrus, benzoin, Amyris elemifera 

(a fotón a húgom szerepel, egy olyan spontán pillanatban megörökítve, amin épp hollywoodi sztár, akit lencsevégre kapott egy szemfüles paparazzo :-D )



2017. február 26., vasárnap

Ambre Sultan (Serge Lutens) 2000


alkotó: Christopher Sheldrake

Pár éve vettem ebből a Serge Lutens illatból 5 ml-t teljesen ismeretlenül, és tisztán emlékszem, hogy mikor megkaptam nagyon nem tetszett. Tágra nyílt szemmel csodálkoztam a népszerűségén, el nem tudtam képzelni mit lehet szeretni ebben a fojtó, fullasztó porosságban.
Csöndben lapult a fújós dobozomban a drága (közben még csöndesebben elpárolgott belőle majdnem a fele, de erről ne is beszéljünk mert menten megüt a guta), mígnem elérkezett Fellini születésnapja, akiről nekem elsőre az Ambre Sultan ugrott be, mint szabad asszociáció. Rögtön előkotortam, magamra fújtam, és csodák csodájára nagyon szerettem (sőt azóta is töretlenül).
Szerintem még nem volt parfümblogger aki ezt az illatot ne elemezte volna, szóval sokat úgy gondolom nem fogok tudni hozzátenni a dologhoz, de mégis muszáj írnom róla, mert egyszerűen nem lehet illatos blog nélküle (áldott legyen Fellini, hogy előszedtem miatta ezt a jóságot).
Az a furcsa, hogy a hatósugarát, intenzitását soha nem éreztem olyan brutálisnak mint amilyennek elképzeltem mikor még nem ismertem, de mivel mindig csak egyet fújok belőle, ezért kénytelen vagyok elismerni, hogy az iránta tanúsított mértékletes tiszteletem azért mégis érzékeltetni hivatott az erejét, grandiózus voltát.

Nyitánya markánsan fűszeres, tulajdonképpen a koriander és a finom porrá zúzott babér hangos beköszönése, amely magával hozza a melengető gyanták, mirha és labdanum illatát, amik mögött leheletnyi kesernyés akkord bújik meg. Bár nem szerepel az összetevők között, de a fejillatban határozottan borókát érzek, ami egy nagy flaskó gin képét juttatja eszembe, ez az alkoholfátyol egyébként egészen a szívillat végéig kitart, ahol majd vékony, száraz porosság váltja fel.
A szívillat kibontakozása az édeskés, de még pont kellemesen, izgalmasan száraz vanília előtérbe kerülését jelenti, és tulajdonképpen mint valami áradó folyó, itt önt el mindent az ámbra átható illata, valamint itt jelenik meg a már említett poros jelleg, ami miatt régen nem szerettem.
Alapja sűrű, szurokszínű, fás, füstös, gyantás ámbra, gyönyörű földes pacsuli, és gyógynövényes aromás jegyek, amiktől nagyon különleges lesz, mintegy üstökösként, magasan kiemelik az egyhangú, szimplán gyantás-édes felhangokkal készített ámbrás parfümök sorából.
Tartóssága kiváló, hatósugara közepes, körülbelül 1,5-2 óra alatt bőrközelivé halkul.

...szorosan összebújt házak közé szuszakodó fáradt napsugár, ami világossá fényesíti az apró macskaköveket, az Arno lustán hömpölygő csillogása, hidak lágy íve, poros babérbokrok hetyke magasba törése, félénk pók ágak közt feszülő hálója, csupasz testen, kutató szempár tévelygése...

Illatjegyei

koriander, szantálfa, babérlevél, pacsuli, gyanták, mirha, ámbra, oregano, benzoin, vanília, orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica), mirtusz, labdanum


kép: Federico Fellini- Casanova casting   


https://www.facebook.com/illatpiramis

2017. január 22., vasárnap

Breath of God (Lush) 2010


forrás: es.lush.com

illatcsalád: orientális-fás

alkotó: Simon Constantine

Cirkusz után, még az igazságosztó Lúdas Matyi hatása alatt, a bónuszként vett puha magos-, és sajtos perecet tördelően majszolva nincs is jobb, mint elmenni a lányommal a földalatti mindkét végállomására. Furcsa?! Az! De neki épp ez a fontos mostanság, a bejárható dolgok, a kijelölt utak végének elmélyült tanulmányozása. Valami mély bölcsesség birtokában nem fogadja el a világ végét, mert lám minden végállomáson van valami, ami soha nem a semmi, ahol mindig van ami csodálnivaló, amiért érdemes volt odamenni, ahol mindig kezdődik valami más, valami új, amit makacs ismétléssel a jelen pillanatban végtelenítve szeretne tapasztalni. Tegnap a realista énem azt mondta, hogy úgy tűnik a végállomások majdnem mindig csúnyák (remélem már nem emlékszik erre a butaságra, vagy ha mégis, akkor annak tudatában, hogy én is tévedhetek elnéző lesz velem). Este már rájöttem, hogy olyan jól éreztem magam vele ebben a meghitt, csöndes utazásban, hogy mindegy volt mit látott a szemünk, az a kellemes érzés volt a lényeg ami maradt utána.
Leszálltunk a Vörösmarty téren, és átsétáltunk a Deák térre, közben pont útba esett egy Lush üzlet ahová betértünk. Épp féláron volt a szilárd parfümök nagy része, szóval kettő rögtön hazajött velünk. Egyik a Breath of God, ami akár szimbóluma is lehetne az én nyugodt megállapodásra, biztonságos végállomásra vágyó, mára már kicsit csüggedt istenkeresésemnek.

Nyitánya tömjén, de nem a hagyományos katolikus templom illata, hanem valami más, furcsa füstösség, amiben férfiasan fás akkordok játszanak. A frissen sebzett cédrus nyers hangja, némi édeskés sárgadinnye, illanó citrussal, és a boróka leheletével keverve. A dinnye nem a lédús hús érzete, hanem csak egy vékony csík kanyargása, mely sötéten ragacsos nyomot hagy egy tömör fa asztalon.
A szívillatban megjelennek az ylang-ylang vaskos szirmai, rózsát, nerolit, borsot viszont nagy sajnálatomra nem érzek.
Leszáradása a füstös-fás-gyümölcsös jegyek szikár vetiver alapra helyezéséről szól, ami azt hozza magával, hogy a maradék uniszex jellege is nagyjából teljesen eltűnik.
Hatósugara és tartóssága mondjuk elégséges (fújva mindkettő másfél osztályzattal jobbat érdemel), és amit még észrevettem különbséget a szilárd és a folyékony parfüm változat között, hogy utóbbiban markánsabb, és tartósabb a tömjén, valamint kevésbé tolódik maszkulin irányba a vége, megmarad az uniszex jellege. Nehezen elemezhető, és talán kicsit nehezen emészthető illat, aminek figyelemfelkeltő neve viszont egyértelműen telitalálat. Akkor is érdekelne ha két szippantásnyi oxigéndús hegyi levegőt szorítottak volna a fémdobozba, amire úgy tekintek mint valami titokzatos szakrális tér előszobájára.

...hűvös papírba temetkezés, sötét zugokban megbújó csöndesség, elmúlás szorítása, elengedés nehéz, szabadító súlyossága, Isten meleg, simogató tenyerének konok keresése...

Illatjegyei:

neroli, szantál, virginiai cédrus, tömjén, amalfi citrom, sárgadinnye, rózsa,
ylang-ylang, vetiver, fekete bors, grapefruit, boróka


fotó: Francesca Woodman